Őseink szent hegye, az ezerszínű Pilis

Ami a japánoknak a Fudzsijáma, az örményeknek az Ararát, az volt valaha őseink számára a Pilis. A szent hegy. Kár, hogy ezt nálunk manapság csak egyházi körökben tudják. Az oka pedig, hogy ez az Esztergomtól Budáig húzódó hegység szentnek minősült, sokféle. Középkori históriáját át- meg átszőtte az Árpád-házi királyok meg a katolikus egyház fénykora.

Esztergomban nevelkedett államalapító királyunk, Szent István. Itt állt a királynék nyári lakosztálya. Ahogy itt kapott helyet Mátyás király visegrádi vára és kastélya, meg az ódon hangulatú Salamon-torony is. És itt, sejthetően a mai Pilisszentkereszt környékén következett be Gertrudis királyné tragikus halála, mely Katona József Bánk bánjából ismeretes.
Ami pedig a dolog egyházi részét illeti, az hosszabb történet. A kegyes hagyomány úgy tudja: élt a Duna keleti partján egy Vác nevű remete, valahol a róla elnevezett város környékén, aki aztán átkelt a folyón és maga köré gyűjtötte a hegységben szerteszórva élő remetéket. Belőlük szervezte később Boldog Özséb (Eusebius) a pálosok közösségét, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet.
A rend első főkolostora Pilisszigeten állt, valahol a mai Pilisszentkereszt környékén, pontosan nem tudni, hol. Áll ma is a falu határában, a Kakas-hegy alatt egy nagyszabású kolostorrom, mely volt a pálosoké meg a cisztercitáké is. De hogy ez lett volna a nevezetes Pilissziget, nem tudható. Később a rend főszékesegyháza Buda határába, Budaszentlőrincre került.
A hegység valaha vadregényes volt és ebből sok minden mára is megőrződött. Szép számmal éltek itt farkasok és bölények, medvék, jávorszarvasok, sőt az őstuloknak mondott óriásvad is. Szarvasok és muflonok, őzek, vaddisznók és elvétve hiúzok viszont ma is járják a kies hegység erdeit és rejtett zugait.
Hogy a Pilis ma is vadregényes, abban jelentős szerepe van annak, hogy jelentősebb település sosem volt a hegység szívében. Esztergom és Szentendre felvirágzása inkább a Dunának, mintsem a hegyek közelségének köszönhető.
A pilisi falvak aprók, szerények. Pedig a múltjuk gazdag. És ami az itt lakók nemzetiségi összetételét illeti, az sem érdektelen. Magyarokon kívül élnek errefelé németek, szlovákok, szerbek. De éltek itt valaha bolgárok, böszörmények és kálizok is. Utóbbiak emlékét őrzi Budakalász neve.
Komolyabb gazdasági ágazatok itt sosem kaptak lábra. Némi bányászat mellett a gyümölcskertészet, továbbá a szén- és a mészégetés virágzott. Egy-egy öreg boksában manapság is felcsapnak a lángok, ódon idők hangulatát varázsolva a tájra.
Talán az elmondottaknak – a nagyobb település meg az agresszív ipar hiányának – köszönhetően a Pilis ma is vonzó, vadregényes.
Hangulatosak szurdokai, sziklagyepei és meredélyei, patakvölgyei meg denevéreket rejtő barlangjai.
Amúgy számtalan mikrovilágból áll a hegy. Északi tájak hangulata árad a Rám-szakadékból, meg a Pilisszentkereszt határában húzódó Szurdokból. Magashegyi hangulatot, egyúttal „mediterrán reminiszcenciákat” árasztanak az Oszoly-sziklák. Borzongató a föld gyomrába függőlegesen alászakadó Ördöglyuk-barlang. Csobánka a távoli székelyföldi falvak hangulatát hordozza, de jellegzetesen pilisi település Pomáz is a maga egyhangú, szlávos tágasságával, Vörösvár pedig németes pedantériájával.
Aki a Pilisben, őseink szent hegyében elbarangol, kicsit mintha a múltba tévedne. És ebben segítik a hegyek-völgyek hangulatos elnevezései is: Malomvölgy, Farkaslyuk, Zsiványszikla, Vörösdagonya, Aranylyuk, Ördög-küllője, Prédikálószék, Szarvasfogó és Bölényesrét.