Pannon Rádió: pénzbüntetés az ORTT-től

Tábori Gabriella
2001. 10. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egymillió forintos bírság megfizetésére és a törvénysértő eljárás megszüntetésére kötelezte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Pannon Rádiót a Zsinórmérték című műsorában szeptember 4-én elhangzott jegyzet miatt, amelynek szerzője ifj. Hegedűs Loránt református lelkész, a MIÉP alelnöke. A tegnapi határozat szerint a jegyzet nem felel meg a médiatörvény előírásainak, az ugyanis tiltja a nemek, népek, nemzetek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, egyházi vagy vallási csoportok elleni gyűlöletkeltést, kimondja, hogy a műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére. A rádió bírósághoz fordulhat a döntés miatt.
A médiahatóság MIÉP-es tagja, Bánlaki József nem szavazta meg a határozatot. Szerinte a véleménynyilvánítás szabadsága olyan alkotmányos jog, amelyet – az Alkotmánybíróság (Ab) döntései értelmében – nem lehet korlátozni csak a közrend, a köznyugalom vagy a társadalmi rend veszélyeztetése esetén. Bánlaki a testülethez fordult a médiatörvény azon paragrafusainak megsemmisítése miatt, amelyekre hivatkozva az meghozta döntését. Az ORTT várhatóan két hét múlva vesz napirendjére egy ugyancsak a Pannon Rádióval kapcsolatos előterjesztést, amely az adó műsorait hosszabb időszakon át vizsgálta. A javaslatban 2,3 millió forintos büntetés szerepel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.