Több ponton módosítaná a főváros parkolási rendeletét a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). A testület szerint duplájára kellene növelni a belvárosban engedélyezett kétórányi várakozási időt. Koji László, a BKIK elnöke kijelentette: a Budapesten működő különféle rendszerek egységesítése is elengedhetetlen. Az elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy a vállalkozók csak hosszas utánjárással tudnak áfás számlát szerezni a parkolási díjról, ezt a helyszínen egyetlen parkolási társulás sem biztosítja.
Koji László szerint számos kisvállalkozás nem is tudja kigazdálkodni a parkoláshoz szükséges öszszegeket. Példaként említette, hogy egy gumijavító műhelynek évente 1,2 millió forintot kell parkolóhelyekre költenie. – Az önkormányzatok úgy döntenek a fizetőövezetekről, hogy előzetesen nem kérik ki a fontos lakossági szolgáltatást végző vállalkozások véleményét – mutatott rá a BKIK elnöke. A megnövekedett parkolási díjak miatt számos kisvállalkozás szorul ki a városból, ám a többletköltségeket addig is a lakosságra hárítja. Éppen ezért a BKIK azt is javasolja, hogy a kiszoruló szolgáltató kisvállalkozások számára alakítsanak ki ipari parkokat. A BKIK azt is szeretné elérni, hogy a vállalkozók ne csak székhelyeik, hanem telephelyeik után is kapjanak ingyenes parkolókártyát.
Bejelentette: a BKIK kezdeményezi, hogy a parkolási díjakat jóvá lehessen írni a gépjárműadóból. Az ehhez szükséges törvénymódosítási javaslatot a kamara eljuttatja az Országgyűlés illetékes bizottságához.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
