PHARE-pénzek roma programokra

Lezárult a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) által néhány hónapja kiírt, a Roma Társadalmi Integrációs PHARE-program jóléti tervezetéhez kapcsolódó negyven pályázat értékelése.

Tar Zsuzsanna
2001. 10. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyertes mikrotérségek – a helyi cigányok igényeihez igazodva – egyenként mintegy 180 millió forint támogatást kapnak infrastrukturális beruházásokra és közösségfejlesztő tevékenységekre. A hivatal új pénzügyi forrásokat próbál meg feltárni annak érdekében, hogy a pályázaton nem nyert, de támogatásra érdemes konzorciumok is segítséget kaphassanak.
Nyolc dél-borsodi község, valamint három közép-Tisza-menti település konzorciuma nyerte meg a helyi roma lakosság igényeihez illeszkedő jóléti fejlesztések támogatására kiírt pályázatot – közölte tegnap Báthory János, a NEKH elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón. Hozzátette: a nyertes konzorciumok mellett a pályázat tartaléknyertese Alsószentmárton, Siklósnagyfalu, Old, Egyházasharaszti konzorciuma arra az esetre, ha afent említett térségek valamelyike a pályázati folyamat során kiesne. A jóléti innovációs tervezet költségkerete kétmillió euró – mintegy 530 millió forint. Ebből PHARE-támogatás 331 millió forint, míg a magyar rész közel 199 millió forint.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.