Pokorni válasza Kovácsnak

Hírösszefoglaló
2001. 10. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Örömmel fogadta Kovács Lászlónak, az MSZP elnökének levelét Pokorni Zoltán. A Fidesz elnöke a jövő hét elején írásban ad választ Kovács Lászlónak; levelében javaslatot tesz a találkozó időpontjára és napirendjére is.
A jelenlegi nehéz nemzetközi helyzetben Magyarország érdekében fontos az összefogást szolgáló párbeszéd; a Fidesz korábban is jelezte, mennyire fontosnak tartja a pártok közötti párbeszédet – szögezte le Pokorni Zoltán. – Külön üdvözlöm azt, hogy szemben a korábbiakkal, Kovács László elengedi Nagy Sándort, hogy frakcióvezető társával, Szájer Józseffel egyeztessen – fogalmazott a politikus, utalva arra, hogy a Fidesz többször szorgalmazta már a két képviselőcsoport vezetőjének találkozóját. Mint arról beszámoltunk, Kovács László ezt csütörtökön levélben javasolta, Nagy Sándor frakcióvezető pedig hétfőn kezdeményezi a találkozót Szájer Józseffel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.