A sűrű ködben elinduló, majd szerencsétlenül járó svéd gépen koppenhágai bejelentés szerint 104 utas (48 olasz és 56 más nemzetiségű állampolgár), valamint hatfőnyi személyzet tartózkodott. A repülő a dán fővárosba indult volna, amikor felszállás közben a kifutón hirtelen manőverre kényszerült, mivel egy Cessna került elé. A kis gépen négy utas volt. Feltételezhető, hogy mindkét légi jármű valamennyi utasa életét vesztette.
Az ütközést követően az utasszállító egy csomagok őrzésére, továbbítására szolgáló épületnek ütközött, amelyben egyelőre nem tudni, hányan voltak. A gép a becsapódás következtében kettétört. A csomagraktárban tűz ütött ki, amit sikerült gyorsan eloltani. A hatóságok kizárták a terrorcselekmény lehetőségét.
***
Bombariadó volt tegnap délelőtt a szaúd-arábiai légitársaság Dzsiddából Londonba tartó gépén, amely emiatt kényszerleszállást hajtott végre Rómában. A gép fedélzetén hetvenöt utassal és tizennégy főnyi személyzettel sértetlenül landolt. A rendőrség végül nem talált a fedélzeten semmilyen robbanószerkezetet. A pokolgéppel kapcsolatban két figyelmeztetés is érkezett London Heathrow repülőterére.
Tinédzserlányok a szervezett bűnözés szolgálatában Svédországban, egyre több közülük bérgyilkos
