Rohamosan nőtt az utóbbi években a kábítószer-fogyasztás miatt orvosi kezelésben részesülő, tehát bevallottan drogbetegek száma . Míg az erre szakosodott magyarországi intézményekben 1995-ben összesen 3553, addig az ezredfordulóra 12 789 drogfogyasztót kezeltek. Az országosan mért 3,5 százalékos emelkedéssel szemben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ez idő alatt 3,2-szeresére, 139-ről 458-ra nőtt a kezelt drogosok száma. (A drogtörvény megszületésének évében, 1999-ben ennél is több, 597 kábítószer-élvezőt regisztráltak.) A Központi Statisztikai Hivatal Borsod megyei igazgatósága által nemrég közzétett elemzés szerint a tízezer lakosra jutó szenvedélybetegek száma alapján felállított rangsorban Borsod megye 1999-ben még a harmadik helyen állt Budapestet és Csongrád megyét követve, egy évvel később azonban a 8. helyre került – de nem a fogyasztás csökkenése miatt. Az addiktológiai rendeléseken jelentkezőknek ugyanis csaknem fele első alkalommal jelent meg, ez a szám viszont a drogok terjedéséről tanúskodik – állapítja meg az elemzés.
A betegek háromnegyede a 35 éves és idősebb korcsoportba, míg a többi a 20–34 évesek közé tartozott a statisztikusok által vizsgált időszak kezdetén, 1995-ben, a következő években azonban ez az arány megfordult. Három évvel később például már a kezelt betegek 68 százaléka volt 20–34 év közötti, de a 2000-ben rögzített általános csökkenés ellenére is 59 százalék tartozott a fiatalabb korosztályhoz. Figyelmeztető – említi a jelentés –, hogy öt év alatt egyről tízre emelkedett a 14 év alatti, kezelt kiskorúak száma, míg a 15–19 év közötti drogbetegek közül 100-tól 202-ig terjedően kerültek be a statisztikákba.
A fogyasztott drogok fajtájában ugyancsak változás volt tapasztalható. Míg az előző évtized elején a nyugtató típusú szerek szedését részesítették előnyben, addig 1995 és 2000 között az ópiátszármazékok (ilyen például a heroin) használata a kilencszeresére nőtt, az amfetaminszármazékoknál 84-szeres, míg a kannabiszszármazékok esetén 113-szoros emelkedést regisztráltak. (Hozzá kell ehhez tenni, hogy megbízható nyilvántartások híján igen keveset lehetett tudni a kiindulási időpont, 1995 adatairól.)
Tinédzserlányok a szervezett bűnözés szolgálatában Svédországban, egyre több közülük bérgyilkos
