Újabb frakció Szegeden
Összeegyeztethetetlenné váltak a független frakció tagjainak politikai nézetei a szegedi közgyűlésben, ezért öten úgy döntöttek: új képviselőcsoportot hoznak létre. A polgári frakció a városvezetést támogatja, s az a koalíciós megállapodás is érvényben marad, amelyet a ciklus elején kötöttek a függetlenek a kormánypártokkal. Az új képviselőcsoportnak nem tagja Beck Zoltán, aki a Szegedért Egyesület elnökségének tagjaként támogatta annak a feljelentésnek a benyújtását, amelyet a közgyűlés tulajdonosi bizottságának elnöke, majd a polgármester és tizenhét képviselő ellen tettek. Az SZDSZ-es Molnár Zoltán viszont csatlakozott négy képviselőtársához. Döntését azzal indokolta: ő nem egy pártra, hanem a saját politikájára esküdött fel, s azt jobban tudja képviselni a polgári frakcióban. (B. J.)
Kihallgatják a főszerkesztőt
A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal ma gyanúsítottként hallgatja ki az Ébresztő című XVI. kerületi újság főszerkesztőjét, amely közölte ifj. Hegedűs Lorántnak, a MIÉP alelnökének Keresztyén magyar állam! című írását. Ennek kapcsán több magánszemély feljelentést tett. Közösség elleni izgatás alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen megindult a nyomozás. Az újság szerkesztőségében mintegy tíz napja házkutatást tartott a nyomozó hatóság, és dokumentumokat foglalt le. Ifj. Hegedűs Loránt mentelmi jogának felfüggesztését még nem kérték, de erre is sor kerülhet, ha az alapos gyanút bizonyítékok is alátámasztják. (Sz. Z.)
Bakondi György: Fontos volt lezárni a határt az illegális migránsok előtt
