Enyhítenek a lakásínségen
KISPEST. Lakásért életjáradék, lakás- előtakarékosságért néven nemrégiben a XIX. kerületi önkormányzat is bevezette az úgynevezett lakásmobilitási rendszert, amelyet már több fővárosi kerületben is alkalmaznak. A program elsősorban azoknak a kisnyugdíjasoknak szól, akik anyagilag már nem képesek korábbi lakásaik fenntartására. A jelentkezőktől az önkormányzat megvásárolja a felkínált ingatlant. Az eladók a vételár tíz százalékát egy öszszegben felvehetik, emellett életük végéig havi járadékot kapnak. Az ingatlan az önkormányzat tulajdonába kerül, a volt tulajdonosok használóként lakhatnak itt, miközben az elő-takarékosságot vállaló fiatal családok helyi segítséggel juthatnak majd saját lakáshoz. (MN)
Kedvezményes számítógép fogyatékosoknak
Budapest. Mintegy 250 millió forintból indítaná el a főváros azt a programot, amelynek segítségével ingyenesen vagy kedvezményesen juthatnak számítógéphez a budapesti fogyatékos emberek. Az erről szóló rendelettervezetet október végi ülésén tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés. Ha a testület elfogadja a javaslatot, úgy az érintettek pályázati úton jelentkezhetnek a csaknem 800 személyi számítógépből és internet-hozzáférésből álló csomagra. Az előterjesztés szerint szükséges támogatni azokat a cégeket is, amelyek távmunkaállomásokat hoznak létre a fogyatékosok számára. (G. K.)
Harci repülőgépeket küldtek a levegőbe, Nawrocki felhívást intézett a lengyelekhez
