Röviden

Munkatársunktól
2001. 10. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tűz a 3-as metróban
Kigyulladt egy metrókocsi alsó szerkezete tegnap. A fővárosi tűzoltóság ügyeletén megtudtuk: a 3-as metró vonalán közlekedő egyik szerelvény kocsija kezdett füstölni, feltehetőleg műszaki hiba miatt. A füstöt a Deák téren észlelték, s azonnal kiürítették, majd lezárták az állomást. A tűzoltók hamar eloltották a nem túl jelentős tüzet, személyi sérülés nem történt. Az eset miatt kis időre a 3-as metró egész szakaszán lebénult a forgalom. (G. B.)

Szüret a fővárosban
Kék szőlő szüretét kezdték meg Budafokon, a Koós István Borászati Szakközépiskola diákjai. A „főváros szőlőkerjének” nevezett tangazdaságban termő gyümölcsöt fel is dolgozzák, sőt az abból készült bor egy részét palackozzák is. (Sz. Z.)

Hétéves gyilkosság
Egy 1994 őszén történt gyilkosság tettesét fogták el a Pest megyei rendőrök. A Derzsi Péter őrnagy által vezetett csapat szerda este ásta ki a hét évvel ezelőtt eltűntként bejelentett, akkor 42 éves Sz. Zoltán földi maradványait egy budakalászi ház udvari vécéje alól. Erre azután került sor, hogy a múlt héten kihallgatott M. Lászlóné – aki az agyonvert férfi élettársa volt – elismerte: ő ölte meg Sz. Zoltánt. (H. L. L.)



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.