Röviden

Munkatársunktól
2001. 10. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százmillió eurót kap Budapest
Budapest. Tegnap módosították azt a hitelszerződést, amelyet még 1998-ban kötött meg a Fővárosi Önkormányzat és az Európai Beruházási Bank (EIB), és amely 110 millió euróhoz juttatja a fővárost. A szerződés módosítására azért volt szükség, mert az eredeti tervek szerint az állam vállalt volna garanciát a főváros hitelére, ám a kormány ezt később visszamondta. A főváros ezért kereskedelmi bankokhoz fordult, hogy megfelelő garanciát vásároljon a hitel felvételéhez. Demszky Gábor főpolgármester tegnap nemcsak az EIB-szerződés módosítását írta alá, hanem a kereskedelmi bankoktól kapott garanciára vonatkozó megállapodást is. A főváros összesen kilenc pénzintézettel kötött megállapodást, a garancia így 400 millió forinttal többe került, mintha az állam nyújtotta volna. A főpolgármester elmondta: az EIB eddig is több fontos infrastrukturális beruházást támogatott. Michael Graf von Hallwyl, az EIB első alelnöke kijelentette: a bank által támogatott beruházások elsősorban környezetvédelmi célokat szolgálnak, így fontos lépést jelentenek Magyarország és Budapest európai integrációjában. (G. K.)

Veszélyes zugtelevíziózás
FŐVÁROS. Az egyik kábeltelevíziós társaság tegnap egy Opel Astra típusú személygépkocsit és egymillió forintot ajánlott fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) betörési alosztályának, hogy ezzel is segítse a nyomozó csoport munkáját, amit az idén a kábeltelevíziós társaságokat megkárosító bűncselekményekre is kiterjesztettek. A fővárosban az elmúlt időszakban megnőtt a kábelhálózatra való jogtalan rácsatlakozók, a zugtelevíziózók száma. A BRFK az eddigi vizsgálatok alapján arra gyanakszik, hogy csoportok szerveződnek a közterületen elhelyezett kábelek és egyéb nagy értékű technikai eszközök eltulajdonítására. (S. T.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.