Röviden

EP-jelentés a státustörvényről Az Európai Parlament jogi osztályának szakértői jelentése megállapította, hogy a magyar nemzetiségűek kedvezménytörvénye nem ütközik Magyarország és az Európai Unió társulási megállapodásába. Szájer József, a vegyes bizottság magyar társelnöke szerint a közös gondolkodást célszerűbb lenne arra irányítani, mit lehet tenni jogi eszközökkel Európában a kisebbségek védelméért. (MTI) Ingyenes szakasz Egy kormányhatározat értelmében 2002 januárjától díjmentesen használhatják a Hatvant elkerülő sztrádaszakaszt az autósok; egészen pontosan a kerekharaszti és a 21-es úti leágazás között lesz ingyenes az M3-as autópálya. Az ingyenesség az elkerülő út megépítéséig lesz érvényben, amelynek kivitelezése szerepel a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium által összeállított, 2003-tól 2015-ig tartó középtávú fejlesztési tervben. Erről a projektről információink szerint egy hónapon belül dönt a kormány. (Sz. Cs.) Az ETA újabb támadásokat ígér A baszk szeparatista terrorszervezet, az ETA növelni kívánja akciói számát – közölte a La Razón keddi száma az ETA egy belső közleményére és belügyi forrásokra hivatkozva. Az ETA célja az, hogy máris – de még inkább 2002 januárjától, amikor Spanyolország lesz az EU soros elnöke – növelje terrorakciói számát, azért, hogy így hívja fel magára és követeléseire a nemzetközi közvélemény figyelmét. (MTI) Napirenden a népszavazás Az Alkotmánybíróság tegnap már érdemben foglalkozott az MSZP népszavazási kezdeményezésével, ám döntés csak két hét múlva várható – tudta meg lapunk. A taláros testület korábban formai okok miatt – miszerint négy kérdés nem szerepelhet egy kérdőíven – nem hagyta jóvá a párt aláírásgyűjtő íveinek hitelesítését, azonban a szo-cialisták azóta ezt korrigálták. Az Ab jelenleg tartalmi, alkotmányos szempontokat mérlegel. (P. G.)

MTI
2001. 10. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.