Röviden

Munkatársunktól
2001. 10. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrségen az AMC ügyei
Az agrárügyekben vizsgálódó Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) sikkasztás és egyéb gazdasági bűncselekmények miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az Agrármarketing Centrum Kht. gazdálkodásával kapcsolatban – mondta el lapunknak Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Kijelentette: a rendőrség egyelőre vizsgálja a nyomozás megindításának lehetőségét. Információink szerint a KEHI nemsokára újabb agrárcég ellen tesz feljelenést. (Sz. Z.)

Nem volt házkutatás az Ébresztőnél
Nem volt házkutatás az Ébresztő című kerületi újság szerkesztőségében, amely közölte ifj. Hegedűs Lóránt, a MIÉP alelnökének Keresztény magyar állam! című írását – közölte a közösség elleni izgatással gyanúsított kiadvány főszerkesztője, Metes György. Elmondta: két hete rendőrök jelentek meg a lapnál, házkutatási paranccsal. Az írás kéziratát átadta, így eltekintettek a kutatásól. Az ügyészség szóvivője, Borbély Zoltán közölte: a főszerkesztő a cikket megrendelte a szerzőtől. Erről Metes György elmondta: ez igaz, de arra nem adott utasítást, hogy az mit sugalljon. Ifj. Hegedűs mentelmi jogának felfüggesztését még nem kérte az ügyészség, de erre is sor kerülhet, ha az alapos gyanút bizonyítékok is alátámasztják. (Sz. Z.)

Petíció a polgármestereknek
Petícióval fordul a Fidelitas Győr-Moson-Sopron megyei szervezete az önkormányzatokhoz, amiben kérik a polgármesterektől, hogy a diktatúrára emlékeztető közterületek neveinek megváltoztatását kezdeményezzék a képviselő-testületek előtt. Öt városban – Győrött, Sopronban, Kapuváron, Mosonmagyaróváron és Csornán – felvonulást is tartanak október utolsó napján. (Sz. S.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.