Startol az első roma rádió

Tar Zsuzsanna
2001. 10. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lezárult a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) által néhány hónapja kiírt, a Roma Társadalmi Integrációs PHARE-program jóléti tervezetéhez kapcsolódó negyven pályázat értékelése. A nyertes mikrotérségek egyenként mintegy 180 millió forint támogatást kapnak infrastrukturális beruházásokra és közösségfejlesztő tevékenységekre. Nyolc dél-borsodi község, valamint három közép-Tisza menti település konzorciuma nyerte meg a pályázatot – közölte tegnap Báthory János, a NEKH elnöke. A jóléti innovációs tervezet költségkerete mintegy 530 millió forint. Ebből PHARE-támogatás 331 millió forint, míg a magyar rész közel 199 millió forint. A hivatal új pénzügyi forrásokat keres, hogy a pályázaton nem nyert, de támogatásra érdemes konzorciumok is segítséget kaphassanak.
*
Hétfőn kezdi meg a sugárzást a Rádió C, az első magyarországi roma rádió az FM 88,8-es hullámhoszszon. – Nemcsak roma hallgatókra számítunk, hanem mindazokra, akiket érdekel a roma kultúra, a cigányság élete és értékei – közölték a rádió vezetői, akiknek célja egy szolgáltató, a helyi társadalomhoz szóló adó létrehozása. A műsorokat is többségében roma származású munkatársak készítik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.