Sikerként könyvelhető el az a megállapodás, amit a kormány a közszféra szakszervezeteivel kötött, és amelynek értelmében hamarosan megkezdi működését az új országos közalkalmazotti érdekegyeztető fórum. Ide tartozik a 2002. évi minimálbérről szóló megállapodás is – mondta tegnap Herczog László, a Gazdasági Minisztérium miniszteri megbízottja a szakszervezetek szüreti baráti találkozóján. Herczog ugyanakkor kiemelte: tavalyhoz képest tovább nőtt a bizalmatlanság a szociális partnerek között, amely megnehezíti azok sikeres együttműködését. – Megjelennek a politikai konfliktusok, és rátelepednek a szociális párbeszédre – tette hozzá.
Ha a szakszervezetek között a legfőbb kérdésekben nem jön létre egység, nem lesznek képesek a munkavállalók érdekeit képviselni a kormánnyal és a munkaadókkal szemben – mondta Lengyel László. A politológus hozzátette: az uniós csatlakozási tárgyalások során hátrányos helyzetben van az a kormány, amely nem vesz tudomást a szociális párbeszéd intézményéről.
A szakszervezeti konföderációk vezetői társadalmi párbeszéd hiányára és a rosszul vagy alig működő munkaügyi kapcsolatokra hívták fel a figyelmet. A legfontosabb célok között nevezték meg a bérek európai uniós átlaghoz való felzárkóztatását, és tiltakoztak a munkaerő szabad áramlására vonatkozó korlátozások miatt. Szerintük a tavaly meghirdetett szorosabb szervezeti egységesülés elmaradt, ugyanakkor főbb szakmai kérdésekben egységes álláspontot képviselnek.
Egyetértettek abban – függetlenségük megtartása mellett – fontos, hogy a szakszervezetek és a pártok a munkavállalókat érintő elképzeléseiket kölcsönösen megismerjék. Gaskó István, a Liga elnöke szerint elfogadható, hogy egy szakszervezet esetleg garanciális és kikényszeríthető megállapodást kössön pártokkal a munkavállalók érdekében. Ezeknek az egyezségeknek azonban nem lehet parlamenti mandátumokról szólniuk.
A szakszervezetek nem pártok, nem indulhatnak el a pártosodás útján, mivel az érdekvédelmi munka nem választásoktól választásokig tart, nem rendelkeznek és nem is kell rendelkezniük államhatalmi eszközökkel – vélekedett Borsik János, az Autonómok elnöke. Ugyanakkor kijelentette: a szakszervezetek szempontjából nem mindegy a jövő évi választások kimenetele.
Egyre kevesebben kíváncsiak Magyar Péterre
