Szigorúbban lép fel a kormány a pénzmosás ellen, az erről szóló jogszabálytervezeteket tegnap fogadta el a kabinet. Az intézkedéscsomag egyik legfontosabb eleme, hogy megszűnnek a bemutatóra szóló, anonim betétek. Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a jövőben a pénzintézetek nem nyithatnak ilyen betéteket, és a már meglévő anonim számlák tulajdonosainak azonosítaniuk kell önmagukat. – Mindezt a pénzintézetek úgy hajtják végre, hogy a betéttulajdonosokat ne érje kár – tette hozzá. A kormány előterjesztése értelmében a kétmillió forint feletti készpénz ki- és befizetésekor vagy ilyen összegű szerződéskötésnél fel kell fedni a tulajdonos személyét, és bizonyos esetekben a hitelintézeteknek is el kell végezniük az ügyfél-azonosítást.
A pénzügyminiszter szólt arról is, hogy a jövőben csak engedéllyel lehet kivinni az országból egymillió forint feletti készpénzt. Varga Mihály a szigorúbb intézkedéseket egyrészt az Európai Unió elvárásaival, másrészt pedig a terrorizmus elleni határozottabb fellépéssel indokolta.
A kabinet döntött arról is, hogy újabb 1,5 százalékkal emelik a nyugdíjakat. Az emelt összeget az érintettek a kamatokkal együtt kapják kézhez, ami azt jelenti, hogy egy átlagos nyugdíjas mintegy 7300 forint körüli összeget kap kézhez novemberben vagy decemberben. Borókai Gábor kormányszóvivő közölte azt is, hogy a 1,5 százalékos emelés kiterjed a nyugdíjszerű, illetve a nyugdíjminimumhoz kötődő ellátásokra is. A nyugdíjszerű ellátások körébe tartozik például a fogyatékostámogatás, a rendszeres, illetve átmeneti szociális járadék, míg a nyugdíjminimumhoz kötődő ellátás a gyes, a gyet, valamint a hadigondozottaknak járó segély.
November 1-jétől mindenki számára ismét ingyenessé válnak a fogmegtartó kezelések, így például a fogtömés, valamint a gyökérkezelés. Az erről szóló kormányrendeletet az egészségügyi miniszter előterjesztése nyomán módosította tegnap a kormány. Emelkedik a háziorvosoknak járó úgynevezett területi kiegészítő díj is: az eddigi havi 4–11 ezer forint helyett a jövőben 26 ezer forint jár a háziorvosoknak.
A kormány felhatalmazta Fónagy János közlekedési minisztert, hogy az úgynevezett közös bérlet bevezetésének kérdéséről tárgyaljon Demszky Gábor főpolgármesterrel. Borókai Gábor úgy fogalmazott: a kormányon nem múlik a közös bérlet bevezetése, ugyanis a kabinet hozzájárult ahhoz, hogy a MÁV 200 millió forintos költségvetési támogatásban részesüljön. Ez az összeg fedezné a vasúttársaságnak a menetjegyek forgalmának visszaeséséből keletkezett bevételkiesését. Várhatóan hasonló támogatásban részesül a Volán is – tette hozzá a kormányszóvivő.
A kabinet áttekintette a szövetkezeti külső üzletrészek felvásárlását is. Borókai Gábor elmondta, hogy eddig 123 ezren jelentkeztek az FM-hivataloknál, a szövetkezetek pedig 12 ezer esetben igazolták vissza a jogosultságot. A kormányszóvivő megjegyezte: ez nem azt jelenti, hogy csupán ennyien jogosultak a szerződéskötésre, hanem azt, hogy a szövetkezetek lassan igazolják vissza a jogosultságot. Elhangzott az is, hogy eddig 2700 esetben történt szerződéskötés, és 200 üzletrész-tulajdonosnak már kifizették járandóságát. A kormány felkérte az agrártárcát, hogy dolgozzon ki koncepciót arra vonatkozóan: a csődbe ment vagy átalakult szövetkezetek esetén a külső üzletrész-tulajdonosok milyen támogatásban részesülhetnek. A tárcának október végéig kell benyújtania az erről szóló előterjesztést.
A jövőben szervezett, szabályozott keretek között folyna az érdekérvényesítés, azaz a lobbizás, ha a parlament is elfogadja az Igazságügyi Minisztérium által kidolgozott javaslatot. Ennek lényege, hogy csak azok a lobbiszervezetek folytathatnak majd érdekérvényesítést, amelyek szabályosan megalakultak, illetve bejegyezték magukat.
A várakozásokkal ellentétben nem született döntés a Széchenyi-terv pluszként aposztrofált, 200 milliárd forint értékű gazdaságélénkítő csomagról. A kormányszóvivő úgy fogalmazott: a kormány tegnapi ülésén tisztázta az intézkedéscsomag elemeit, a végső döntés a jövő héten várható. Mint arról már beszámoltunk, a világgazdaságban tapasztalható visszaesés hatására a kabinet elsősorban infrastruktúrafejlesztési programokkal, valamint az otthonteremtési támogatás kibővítésével kívánja élénkíteni a magyar gazdaságot, hogy annak növekedési üteme továbbra is 4–4,5 százalék maradjon.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
