Többlépcsős ellenőrzési rendszer szerint kötik meg a sztrádaépítésekben részt vevő beszállítókkal a szerződéseket a Magyar Autópálya-építő Konzorcium (MAK) fővállalkozói – mondta el lapunk kérdésére Turgyán Tamás, a MAK szóvivője. A konzorcium az adott térségben az ipari és kereskedelmi kamarákon, illetve a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül értesíti a vállalkozókat a lehetséges munkákról. A MAK ezt követően jelentkezést kér az alvállalkozóktól, majd eljuttatja részükre az ajánlati felhívást. Az anyag tartalmazza a szerződéskötés részleteit, az adott feladatot és a munka mennyiségét. Ez az első szelekciós pont, hiszen itt eleve kiesnek azok a cégek, amelyek nem tudják teljesíteni a feladatot.
Az ajánlatok alapján háromfős bizottság minősíti a pályázókat. Az alkalmasnak ítélt alvállalkozókkal ezután tárgyal a fővállalkozó. Az egyeztetést követően az alvállalkozónak lehetősége nyílik, hogy a pályázatát módosítsa. Az új pályázatok felülvizsgálata után a bizottság tagjai javaslatot tesznek a kivitelezőre, végül egy konzorciális zsűribizottság döntése alapján köthető szerződés. Turgyán Tamás elmondta azt is, hogy a bizottság az elbírálási időszakban ellenőrzi az állítások valóságtartalmát, a pályázatok értékelésénél az ár, a technológiai felkészültség és a referenciák mellett figyelembe veszik az elkészített ütemtervet is. A szerződő fél újabb alvállalkozókat vonhat be a rendszerbe, de erről tájékoztatnia kell a konzorciumot – tette hozzá Turgyán Tamás.
Az autópálya-beruházások 65 százalékát teszi ki az építő-anyag-, üzemanyag-, gépfenntartási, illetve adminisztrációs költség, 35 százalék a hozzáadott érték. A haszonkulcs a hozzáadott értéken belül nyolc százalék. A hazai építkezéseken nagyjából 450 alvállalkozó dolgozik jelenleg. Turgyán Tamás szerint a költségek megoszlása a garancia arra, hogy a MAK nagyobb alvállalkozói ne csak közvetítői szerepet töltsenek be.
Fém, textil és fa harmóniája Gergely Réka fantasztikus munkáin
