Egy brit szakértő közben tudni vélte, hogy az amerikai védelmi tárca túl kockázatosnak tartaná a frontális támadást Oszama bin Laden, az egyesült államokbeli terrorcselekmények első számú gyanúsítottja ellen az afgán hegyekben, és nem is tervez ilyet. Paul Beaver a tálibok katonai repülőgépeit, leszállópályáit, SCUD-rakétáit, lőszerraktárait, kiképzőtáborait a légicsapások lehetséges célpontjainak tartja. Nem hiszi azonban, hogy az amerikaiak rakétákat küldenének a hegyekbe, ha nem biztosak abban, hogy meg tudják ölni Bin Ladent, és egyébként is inkább letartóztatni szeretnék a szaúdi születésű milliomost.
A The Guardian szerint az amerikai nyomozók megtalálták a pénzügyi bizonyítékot a szeptember 11-i terrortámadások és az Oszama bin Laden közötti kapcsolatra: rábukkantak a gépeltérítők és a szaúdi terrorista vezér egyik közel-keleti tanácsadója közötti pénzátutalásokra. A brit napilap úgy értesült, hogy a terroristák pénzügyi hálózatának középpontjában Musztafa Mohamed Ahmed áll, aki Bin Laden pénzügyi tanácsadója volt annak szudáni tartózkodása idején, jelenleg pedig az al-Kaida szervezet egyik kincstárnoka. A nyomozók kiderítették, hogy szeptember 8-án és 9-én Ahmed Dubaiban lévő számlájáról pénzt utaltak át Floridába Mohamed Attának, a gépeltérítők vezérének. Atta és a többi gépeltérítő közvetlenül a merényletek előtt pénzt utalt vissza ugyanerre a dubai számlára.
Az iráni védelmi miniszter hétfőn közölte, hogy országa szembeszállna az amerikai repülőgépekkel, ha az Egyesült Államok felhasználná légterét a szomszédos Afganisztán ellen tervbe vett csapásméréshez. Az 1991-es Öböl-háború alatt az amerikai gépek többször betévedtek Irán légterébe. Ali Amhani tengernagy most először elismerte, hogy Irán fegyvert szállít a tálibellenes Északi Szövetségnek.
Továbbiak a 8., 9. oldalon
Szürreális eredmény Dárdaiék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett
