Tarthatatlan a fővárosi egészségügy

A jelenlegi formájában nem tartható fenn a fővárosi kórházhálózat – hangzott el a fővárosi Fidesz–MDF–MKDSZ-frakció egészségügyi konferenciáján. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a jelenlegi struktúra az ötven évvel ezelőtti gyógyítási szintnek megfelelően épült ki, s a XXI. század követelményeinek semmiképpen nem felel meg.

Gidró Kriszta
2001. 10. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kupper András, a közgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke kijelentette: a kórházhálózat nagyon széttagolt, és a pavilonrendszer miatt átjárhatatlan. Ma ráadásul már nem szükségesek ekkora osztályok, hiszen egyre rövidül a kórházban eltöltött idő. Éppen ezért intézmény-összevonások kellenek, ám ehhez elengedhetetlen a különböző kórházfenntartók együttműködése. Budapesten ugyanis a fővárosi önkormányzaton kívül a Honvédelmi és a Belügyminisztériumnak, a MÁV-nak és az orvostudományi egyetemnek is van kórháza. Kupper szerint az átalakítást földrajzilag a Nagyvárad téren kellene elkezdeni. Itt ugyanis három intézmény van egy nagyon szűk területen: a Heim Pál Gyermekkórház, a Szent István- és a Szent László-kórház, ráadásul ezekhez közel vannak az Üllői úti klinikák is. Az intézményeket a jelenlegi fenntartók közösen üzemeltethetnék.
A hálózatátalakítást a gyermekkórházak összevonásával is el lehet kezdeni – mondta Kupper. Ezen a területen ugyanis még nagyobb a széttagoltság, mint máshol. A húsz gyermekosztályból ugyanis csupán egy működik Budán. A bizottsági alelnök szerint elegendő lenne két intézmény is, az egyik Budán, a másik Pesten. Ezek az intézmények a lehető legkorszerűbbek lennének, és minden egyes gyógyító tevékenységet elvégeznének. A kiürülő épületeket a járóbeteg-szakellátás vehetné át, hiszen a gyermekgyógyászatban is egyre kevesebb betegséget kezelnek kórházban.
Tussalay Tivadar, az I. számú Gyermekklinika igazgatója ehhez hozzátette: Budapesten a 20 ellátóhelyen 2100 aktív ágyat tartanak fenn, és összesen mintegy 400 gyermekorvos dolgozik. A professzor szerint ez pazarlás, hiszen az orvosok is sokkal jobb munkát végezhetnének, ha egy tökéletesen felszerelt kórházban dolgoznának, ahol az összes más szakorvossal konzultálhatnának. Tussalay szerint a gyermekosztályok aggasztó nővérhiányát is megoldaná az összevont intézmény, hiszen a városban dolgozó gyermekápolónők száma két kórházhoz éppen elegendő lenne.
Göndöcs Zsigmond, a Budapesti Mentőszolgálat (BMSZ) helyettes vezetője beszámolt a szolgálat jelenlegi helyzetéről. Mint mondta: a BMSZ esetében éppen a széttagoltság a megfelelő. A BMSZ 13 mentőállomásán jelenleg 757 mentős dolgozik, összesen 86 autóval. A BMSZ tervei szerint újabb állomást alakítanak ki a X. és a II. kerületben, illetve több épület felújítását határozták el. Szeretnének kialakítani egy oktató bázist is, ám ez csak külső forrás bevonásával képzelhető el. A konferencia résztvevői megállapították: a budapesti egészségügyben az elmúlt tizenegy évben nem történt változás, a város vezetése még egy fekvőbeteg-ellátási koncepciót sem készített el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.