Tartható a tervezett deficit

Tervszerűen alakulnak az államháztartás folyamatai: ha a parlament elfogadja a zárszámadási törvényt, akkor a GDP-arányos hiány várhatóan nem lépi túl a 3,4 százalékot – közölte tegnap Bathó Ferenc, a Pénzügyminisztérium főcsoportfőnöke. Az államháztartás hiánya szeptemberben 32,7 milliárd forinttal növekedett. A központi költségvetésben 34,8 milliárd forint deficit mutatkozott. Az első kilenc havi hiány 235,1 milliárd forint, ami az éves előirányzat 47,7 százalékának felel meg.

Barát Mihály
2001. 10. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptember végéig az államháztartás ez évre előirányzott bevételeinek 73,8 százaléka folyt be, ami 4408 milliárd forintot jelent. A kiadások 4643,1 milliárd forintot értek el, ami az éves előirányzat 71,8 százalékának felel meg.
A központi költségvetés eddigi hiánya 170,6 milliárd forint, ami az éves előirányzat 35,5 százaléka. Múlt hónap végére a legjelentősebb befizetési többlet továbbra is a vám- és importbefizetéseknél alakult ki, ezen a jogcímen az előirányzat 96,5 százaléka teljesült. A fogyasztáshoz kapcsolt adók első kilenchavi bevétele magasabb az előirányzatnál, 1299,5 milliárd forintot tett ki. Az elkülönített állami pénzalapok szeptember végi, halmozott 17,4 milliárd forintos egyenlege a Munkaerőpiaci Alap 9,3 milliárd forintos és a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap 8,1 milliárd forintos többletéből adódott. A szeptember havi 0,2 milliárd forintos többlet a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap egyenlegének 0,7 milliárdos javulásából és a Munkaerőpiaci Alap egyenlegének félmilliárdos romlásából alakult ki.
A társadalombiztosítási alapok hiánya 1,9 milliárd forinttal csökkent szeptemberben, ám a halmozott deficit még így is közel 82 milliárd forintot tett ki. Az előző hónaphoz viszonyítva az Egészségbiztosítási Alap hiánya 5,4 milliárd forinttal növekedett, míg a Nyugdíjbiztosítási Alap egyenlege 7,3 milliárd forintot javult. A járulékbevételekből és hozzájárulásokból eddig az előirányzat 76,7 százalékát már befizették, ami háromszázalékos javulást jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest.
A sajtótájékoztatón elhangzott: bár a gyógyszerkassza 2001 első kilenc hónapjában több mint 131 milliárd forintot használt fel, ami az éves előirányzat csaknem 90 százalékának felel meg, a zárszámadási törvény elfogadásával rendeződik a helyzet ezen a területen is.
Bathó Ferenc közölte: októberben – mivel befizetési hónapról van szó – 130-140 milliárd forintos áfabevételre számít a központi költségvetés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.