Teljesülhet az ÁPV Rt. bevételi terve

Reális esély van arra, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. az idén a privatizációból, a vagyonhasznosításból és az osztalékokból teljesítse 53 milliárd forintos bevételi tervét – mondta Faragó Csaba, a privatizációs szervezet elnök-vezérigazgatója az Országgyűlés költségvetési bizottságának tegnapi ülésén.

Hunyor Erna
2001. 10. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén várhatóan elérik a 40 milliárd forintot, azaz a tavalyi öszszeg több mint kétszeresét a privatizációs szervezet bevételei – közölte az elnök-vezérigazgató. Az ÁPV Rt. hozzárendelt vagyonának összes bevétele idén elérheti a 66,5 milliárd forintot, beszámítva az egyéb bevételeket is. Elmondta: a vagyonkezelés előtérbe kerülése mellett az ÁPV Rt. ebben az évben is jelentős privatizációs tevékenységet folytatott. Szeptemberben befolyt a CD Hungary ellenértéke, amely 18,2 milliárd forintot tett ki. Az ÁPV Rt. számlájára decemberben a Hungaropharma értékesítéséből várhatóan négymilliárd forint érkezik.
Az elnök hangsúlyozta, hogy a kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseinek megfelelően az ÁPV Rt. végrehajtotta a kormányhatározatokban megfogalmazott egyedi feladatokat. Így 12 agrártársaságot átadott a Magyar Fejlesztési Bank részére, tőkejuttatást kapott a Malév, a Magyar Villamosipari Művek Rt. és a Reorg-Apport Rt. Az első fél évben a vagyonkezelő a bevételeit a terv 124 százalékán, a kiadásait 77 százalékon teljesítette. Az ÁPV Rt. első féléves kiadásait 13,5 milliárd forintra csökkentette, továbbá a vagyonkezelő hozzárendelt vagyona 2001 első fél évében jelentős mértékben csökkent, így a portfóliójába június 30-án 258 gazdasági társaság és 145 állami vállalat tartozott.
A két éve folytatott tárgyalásoknak köszönhetően az eredetileg követelt összegnek valamivel kevesebb mint a felét, 8,3 milliárd forintot kell az ÁPV Rt.-nek kifizetnie a líbiai államnak – közölte Faragó Csaba képviselői kérdésre válaszolva.
Kifejtette: a líbiai állam és egy magyar szervezet 1984-ben kötött szerződést technikai eszközök szállításáról, amelynek ellenértéke azonban eltűnt. Így Líbia 44,8 millió dollárt, majd a kamatokkal együtt 60 millió dollárt követelt a magyar államtól. Úgy tűnik, az ügy végére Líbia megelégszik a követelt 60 millió dollár helyett 28 millió dollárral. Hozzátette: a megállapodáshoz politikai akarat is kell, pozitív válasz esetén az ÁPV Rt. a kormány felhatalmazása alapján utalhatja át a pénzt.
Faragó Csaba elmondta: a privatizációs szervezet átalakításának kidolgozására a Miniszterelnöki Hivatal keretein belül szakértői munkacsoport alakult. Képviselői kérdésre Faragó Csaba határozottan leszögezte, hogy sem most, sem a közeljövőben nem tervezik a Dunaferr Rt. privatizálását.
*
A PM javasolta a PSzÁF-ről szóló törvény módosítását, amelyben tovább növelnék a felügyelet függetlenségét oly módon, hogy az új költségvetésben 2003-tól már önálló költségvetési fejezetként gazdálkodhasson. Támogatta a villamos energiáról szóló törvényjavaslat, valamint a tőkepiacról szóló előterjesztés általános vitára bocsátását a parlament költségvetési bizottsága.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.