A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény alapján szerettünk volna betekintést nyerni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jogelődje, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) és az említett két pénzügyminiszter között váltott levelekbe, de a PSZÁF saját szabályzatára és szolgálati titokra hivatkozva ezt nem tette lehetővé, de azt is közölték: a levelezést harminc évre titkosították. Úgy tudjuk, az ÁPTF idejekorán jelezte, hogy a Real-csoport hozzávetőleg ötmilliárd forintos veszteséggel működik.
Tegnap tárgyalták annak a pernek az első fordulóját, amelyet négy felperes indított az állam ellen a Realbank konszolidációjának elmaradása miatt. A felperesek szerint a Realbank 1993-ban szerződést kötött arról, hogy amennyiben az állam befogadja a Realbankot a bankkonszolidációba, úgy feltőkésítik a pénzintézetet. A pénzügyi tárca azonban nem hajtotta végre a tőkejuttatást.
Az államot képviselő PM jogásza a tárgyaláson a per azonnali megszüntetését kérte, mert álláspontja szerint csak a Realbank kérhetné a bíróságtól a szerződés teljesítését, és nem a bank egykori ügyfelei. A bíróság a pert 2002. március 21-re elnapolta, egyben felhívta felpereseket a kár összegének pontos kimutatására, és felhívta az alperest, hogy érdemi bizonyítékokat terjesszen elő a károsultak keresetében foglaltakra, azaz arra: miért nem hajtotta végre a PM a Realbank konszolidációját.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
