Tovább bővül a parkolási fizetőövezet

Folyamatosan bővül Budapesten a fizetőparkoló-övezet, a hónap végére várhatóan a budai belső kerületekben is befejeződik az órák telepítése. A Fővárosi Közgyűlés parkolási rendeletének módosítását tervezi, miközben a parkolási társulások megkezdték az eddig be nem fizetett, mintegy kétmilliárd forintnyi parkolási díj és pótdíj beszedését.

Gidró Kriszta
2001. 10. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folyamatosan telepítik a parkolóórákat a budai kerületekben, a legtöbb helyen már fizetni kell a várakozásért. Több terület van azonban, ahol nem végeztek időben a telepítéssel, itt a tervezettnél később vezetik be a fizetőparkolást. A XI. kerület lágymányosi részén például szeptember közepére tervezték a rendszer indítását, ám várhatóan csak október végére készülnek el a munkálatokkal.
A VII. kerületben ugyancsak a hónap végére várható az övezet bővítése. Ezután Erzsébetváros egész területén fizetni kell majd a várakozásért – tudtuk meg Hunvald György alpolgármesteről. Az újonnan fizetőssé váló területeken száz forint lesz majd a parkolás, és korlátlan ideig lehet várakozni. Erzsébetváros a lakossági kártyákat már minden érintettnek eljuttatta. A testület ugyanis még áprilisban döntött arról, hogy a kerületi állandó lakosok mindegyike ingyenesen várakozhat a városrész minden pontján. Az intézményi kedvezményes kártyák esetében egyeztetést kezdeményez majd a kerület. A parkolási díjak emelésével ugyanis az önkormányzat bevételkiesése is megnő. A kerület ötvenszázalékos kedvezményt ad az intézményeknek, ám a belső területeken a korábbi ötven forintos támogatás most jelentősen magasabb lesz.
Még októberben bővül a fizetőövezet az I. kerületben is. Fitos Péter, a parkolásért felelős referens pontos időpontot egyelőre nem tudott mondani. Tudatta azonban, hogy a Váralja térségében 240 forint lesz majd a várakozás. A lakossági parkolókártyák kiadása itt is rendben lezajlott. – Most azok kapják meg a kártyákat, akiknek korábban gépjárműadó-hátralékuk volt – mondta Fitos Péter. Felhívta a figyelmet: a múlt héten módosított parkolási rendelet értelmében az állandó lakosok már két autóra kaphatnak ingyenes parkolókártyát. A cégautót használó kerületi lakosok harminc százalék kedvezményt kaphatnak, a lízingelt autóval rendelkező lakosok pedig ingyenes kártyát, amennyiben nincs más kocsi a nevükön. Rendeződni látszik a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda munkatársainak helyzete is. Fitos Péter elmondta: mindkét cégnek saját parkolója van, így az újságírók ott várakozhatnak majd.
Visszakapják a parkolási díjat azok az I. kerületi lakosok, akik szeptember elseje előtt pénzt dobtak a parkolóautomatákba. Mint ismert, a kerületben korábban többen panaszolták, hogy bár fizetni nem kell, a működő órákon ezt semmi sem jelzi. A befizetett pénzt azok kapják vissza, akik az érintett területen állandó lakosok, és fel tudják mutatni a megváltott parkolócédulát is.
Szeptember eleje óta fizetőövezetet alakítottak ki a II. és a XII. kerületben is, illetve kibővül a VI. kerületi zóna. Terézvárosban a fővárosi tulajdonú utak kivételével mindenhol fizetni kell a várakozásért, a két budai városrésznek csak egyes területeire telepítettek parkolóórákat.
A Fővárosi Közgyűlés október végén várhatóan úgy módosítja a parkolási rendeletét, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság ingyenesen juthasson hozzá a megígért háromszáz parkolókártyához. Mint arról már beszámoltunk, a közgyűlés előbb áprilisban, majd júniusban is úgy döntött, hogy ingyenes kártyát ad a BRFK civil autóinak. A Főpolgármesteri Hivatal programirodájának vezetője azonban levélben arról tájékoztatta a főkapitányt, hogy csak a forgalmi engedélyek és autónként ezer forint illeték befizetése után adhatja ki a kártyákat. A városrendészeti bizottság elnöke azért kezdeményezi a rendeletmódosítást, hogy az ingyenes parkolókártya valóban ne kerüljön pénzbe.
Megkezdték a be nem fizetett parkolási díjak behajtását a budapesti parkolási társulások. A Centrum Parkoló Rendszer Kft.-nek például ötszázmillió forint tartozást kell behajtania. Jelenleg több mint 120 ezer esetet tartanak nyilván. Benedek Bálint elmondta: hátráltatja munkájukat az az egyre többször előforduló eset, hogy a felszólítás címzettjéről kiderül: már eladta autóját, ám az új tulajdonos nem íratta át azt. A régi tulajdonosok sok kellemetlenségtől óvhatják meg magukat, ha minél hamarabb bejelentik az eladás tényét a vevő lakhelye szerint illetékes okmányirodánál. Ennek nemcsak a parkolás esetében van jelentősége, hanem a kötelező biztosítás, a súlyadó, a közlekedési szabálysértések, vagy az esetleges balesetek esetében is. Kijelentette azt is: az adatvédelmi törvény értelmében a Centrum Kft. nem ismeri a nem fizetők nevét, címét, a fizetési felszólításokat egy külön, arra feljogosított társaság kezeli.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.