További útépítések márciusban

Háromszázmilliárd forintos infrastruktúrafejlesztési programot terjeszt a jövő héten a kormány elé a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium. A fejlesztéseket jövő év márciusában kezdenék meg, a rendelkezésre álló forrásokból döntően az út- és vasútfejlesztés részesülne.

Putsay Gábor
2001. 10. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minisztérium által összeállított program idei és jövő évi forrásigénye nyolcvanmilliárd forint – közölte tegnap Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter. Amennyiben a kormány döntést hoz a gazdaságélénkítő csomagról és az infrastruktúra fejlesztésére rendelkezésre áll a pénz, az országban 40-42 helyen lehetne hozzákezdeni a jelenleg folyamatban lévő beruházások mellett az útépítési, illetve -fejlesztési munkákhoz. Fónagy János közlekedési miniszter tájékoztatása szerint már rendelkezésükre állnak az adatok azokról a területekről, ahol az előkészületek – a hatóságok által jóváhagyott kiviteli tervek, engedélyek, a területkisajátítás – lehetővé teszik a jövő év eleji munkakezdést.
A miniszter minderről azután számolt be, hogy hazaérkezett Németországból, ahol Kurt Bodewig német közlekedési miniszterrel is találkozott. Németország, több más EU-tagállamhoz hasonlóan abban érdekelt, hogy a közúti forgalom egy jelentős részét áttereljék vasútra. Nyugat-Európában olyan jelentős ma a közúti forgalom, hogy az autópályák bővítése sem jelentene megoldást.
A találkozón Fónagy János felvetette Kurt Bodewignek a magyar fuvarozók – mint harmadik országbeliek – vízumkötelességét, ami ellentmond a kétoldalú magyar–német megállapodásnak. A német miniszter szerint belső piacvédelmi okok tették szükségessé a rendeletet, amit a jövőben több más európai ország is bevezethet.
A közelmúltban felvetett Berlin–Budapest gyorsvasútról Fónagy János annyit mondott, hogy példaértékűnek tartja az elképzelést, ám hivatalosan még nem tárgyaltak erről sem itthon, sem külföldön.
***
Negyven orosz gyártmányú M62-es dízelmozdony teljes körű átalakítását végzi el a MÁV Északi Járműjavító Kft. Eurofima-hitelből 2006-ig. A harminc éve forgalomban lévő dízelmozdonyok minden egyes példányát 190 millió forintért újítják fel – egy új mozdony árának harmadáért. A vontatójárművek német motorral, háromfázisú szinkrongenerátorral, hidrosztatikával és légkondicionálóval állnak majd forgalomba. Kukely Márton vezérigazgató tegnap úgy nyilatkozott, hogy a környező országokban meglévő M62-esek korszerűsítését is vállalja a MÁV, erről már megkezdődtek a tárgyalások.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.