Új villamosvonal Budapesten

Átadták tegnap a 63-as és a 13-as vonalának összekötésével kialakított új, 3-as villamosvonalat. A Mexikói és a Gubacsi út közötti, 13,5 kilométer hosszú pályán a Hannovertől vásárolt használt szerelvények közlekednek. A járatok hatpercenként követik egymást.

Gidró Kriszta
2001. 10. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Forgalomba álltak tegnap a próbaüzem végeztével a Hannovertől vásárolt használt villamosok, miután átadták az újonnan kialakított 3-as villamosvonalat, Budapest harmadik, eddigi leghoszszabb villamoskörútját. Vajda Pál főpolgármester-helyettes reményét fejezte ki, hogy az átépített Örs vezér téri csomópont és az új villamosvonal több autóst ösztönöz majd a tömegközlekedés használatára. Mint elmondta: tavaly a főváros új buszvégállomást alakított ki a téren és P+R parkolót is épített.
Az Örs vezér tér felújítása 700 millió forintba került. Ebből 500 milliót a főváros állt, 120 milliót a téren épülő üzletközpont beruházói fizettek, a fennmaradó összeget pedig a BKV állta. Az új villamosvonal kialakítására, illetve a meglévő vágányok és megállók felújítására egymilliárd forintot költött el a közlekedési társaság.
A 3-as villamoskörút – amelynek vonalán mindenütt átépítették a megállókat és felújították a sínpályát is – négy kerületet köt össze, a szerelvények a Mexikói úttól a Gubacsi útig közlekednek 13,5 kilométer hosszan. A szerelvények hatpercenként követik egymást. Azon a szakaszon, ahol a 3-as villamos a
62-essel közös pályán közlekedik, a követési idő három perc lesz. Januárban egyébként a használt hannoveri villamosok állnak forgalomba a 62-es vonalán is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.