Petőfi Attila alezredes lapunknak elmondta: a február 15-én őrizetbe vett F. Tímea első vallomásában 35-40 olyan esetről beszélt, amelyben gyógyíthatatlannak tartott betegek végső szenvedéseit tudatosan rövidítette meg. Az orvos szakértők végül három olyan halálesetet tudtak bizonyítani, amely egyértelműen F. Tímea vénásan beadott injekciója miatt következett be. Hat másik alkalommal viszont a közvetett szándékot, azaz a halál bekövetkeztének gyorsítását állapították meg.
Petőfi alezredes kitért arra: az elhunytak döntő többsége halálos beteg volt. Megemlítette azt is, hogy még nem jelentkezett olyan hozzátartozó, aki polgári jogi igényét szeretné érvényesíteni az ügyben.
Szőgyényi József, F. Tímea ügyvédje kérdésünkre elmondta: kíváncsian várja a vádemelési javaslat alapjául szolgáló bizonyítékokat. Ő ugyanis a nyomozati anyagban csupa feltételezést olvasott, amely védence első vallomásán alapul. Az ügyvéd elmondása szerint ezekkel kapcsolatban a nyomozók kérdéseire F. Tímea általában ilyen feleleteket adott: „valószínű”, „nem zárható ki”, „nem lehetetlen”.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
