Vállaljuk a tényeket!

A Kontroll Csoport a napokban fejezte be legfrissebb tanulmányát, amelyben az Axel Springer Magyarország megyei napilapjainak politikai irányultságát vizsgálta. E napilapok önmagukat politikailag elfogulatlannak tartják, vizsgálatunk során azonban ennek ellentmondó adatokat kaptunk. A végeredmények sokunkat érinthetnek, olyan vidéken közismert lapokról van ugyanis szó, mint az Új Dunántúli Napló, a Petőfi Népe, a 24 óra, a Tolnai Népújság, az Új Néplap, valamint a Békés Megyei, Heves Megyei, Nógrád Megyei és Somogyi Hírlap.

–
2001. 10. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kontroll Csoport a napokban fejezte be legfrissebb tanulmányát, amelyben az Axel Springer Magyarország megyei napilapjainak politikai irányultságát vizsgálta. E napilapok önmagukat politikailag elfogulatlannak tartják, vizsgálatunk során azonban ennek ellentmondó adatokat kaptunk. A végeredmények sokunkat érinthetnek, olyan vidéken közismert lapokról van ugyanis szó, mint az Új Dunántúli Napló, a Petőfi Népe, a 24 óra, a Tolnai Népújság, az Új Néplap, valamint a Békés Megyei, Heves Megyei, Nógrád Megyei és Somogyi Hírlap.
Az Axel Springer Kiadó Magyarország második legnagyobb laptulajdonosa, a legtöbb megyei napilappal rendelkező médiabirodalom. Magyarországon a cég akkor szerzett hírnevet, amikor 1990 tavaszán a két választási forduló között hét megyei napilap birtokába jutott. A privatizáció időzítése és módja már akkoriban is etikai kételyeket ébresztett a pártállamot éppen leváltani igyekvő nyilvánosságban. A privatizációt szintén kritizáló Lapkiadók Egyesülete szerint egy rossz emlékű véleménymonopólium lebontása után egy másik, külföldi tőke által meghatározott új függőség jött létre. Az üzletet közvetlenül a rendszerváltást jelentő első szabad választást megelőzően kötötték meg a szerkesztőségekkel. A lapelőállításhoz szükséges nyomdák és épületek akkoriban még állami tulajdonban voltak, a kiadói és szerkesztőségi eszközökkel, kiadói jogokkal azonban az MSZP rendelkezett. A megyei lapokat a magá-nosítás után is a régi szerkesztőségek készítették ugyanazokon a nyomdagépeken, amelyek továbbra is az MSZP tulajdonában maradtak. Az Axel Springer fél év elteltével további két megyei napilapot szerzett meg, ennek következtében a mai napig összesen kilenc napilappal rendelkezik.
Az Axel Springer kiadó Németországban tradicionálisan konzervatív értékeket képvisel, magyarországi szerkesztőségei azonban ezzel ellentétes irányultságot mutatnak.
Egy hónapos időintervallumot átfogó médiaelemzésünk alapján megállapíthatjuk, hogy az Axel Springer Magyarország megyei napilapjai mind a témaválasztás, mind a megfogalmazás tekintetében inkább a baloldali ellenzék értékrendjét tükrözik. Egyes lapok esetében a központilag szerkesztett, összességében ellenzéki tartalom mellett olyan mennyiségben jelentek meg helyben készített, élesen bíráló hangvételű cikkek, ami a kormánnyal és a kormánypártokkal szembeni nyílt szembenállásként és a média eredeti, tájékoztató funkciójának határozott átlépéseként értelmezhető.
Megyei napilapok – a vidék információs forrásai
A megyékben jóval többen olvassák a megyei napilapokat, mint az országos terjesztésűeket. A Kontroll Csoport összesítése szerint az Axel Springer napilapjait a megyék lakóinak 26-46 százaléka olvassa rendszeresen. Miközben a figyelem túlzott mértékben is az országos médiumok tevékenységére irányul, az általában alulértékelt megyei napilapok szerepe a független, pártatlan tájékoztatásban létfontosságú. Az „Axel Springer Netwwwork” címet viselő honlap közlése szerint naponta akár 996 ezer ember olvashatja e lapokat. A vidéki lakosság a külföldi és országos eseményekről elsősorban megyei lapokból tájékozódik, amint ez a Tárki honlapján olvasható közvélemény-kutatásból is kiderül: „A kérdezettek fele a napilapokból szerez információkat a közélet eseményeiről. A legtöbben valamilyen regionális napilapot neveztek meg hírforrásként.”
Vidéki lapok – budapesti rovatok
Az Axel Springer Magyarország megyei lapjainak országos és külpolitikai tartalmát egy központi szerkesztőség szállítja, a helyi híreket értelemszerűen az adott megyei szerkesztőségekben készítik el. Vizsgálatunk a központi és a helyi rovatokra egyaránt kiterjed.
A kiadó központilag előállított írásait a belpolitikai híreket tárgyaló Hazai Tükör, a rövidhíreket közlő Hírek és a publicisztikáknak helyet adó Álláspont rovatokban találjuk. Az írásokat kormánypárti, inkább kormánypárti, tárgyilagos, inkább ellenzéki és ellenzéki kategóriákba soroltuk. A vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy a központilag előállított írások határozottan kormányellenes-ellenzékbarát összképet mutatnak. A rövidhírek 37 százaléka, a hoszszabb belpolitikai hírek 46 százaléka bizonyult kritikusnak a kormányzattal szemben. A kormányellenes tartalom legmarkánsabban mégis a publicisztikák területén jelentkezett. A Kontroll Csoport a publicisztikák 40 százalékát kormányellenesnek, további 31 százalékát pedig inkább kormányellenesnek találta. A kormányra nézve negatív ítéletet megfogalmazó írások 71 százalékos aránya egyértelműen jelzi az Axel Springer Magyarország központi szerkesztőségének irányultságát.
A publicisztikák kormányzattal szembeni politikai attitűdjét megfelelően érzékeltetik a címek is: „Undoritisz”, „Beteljesedett gyalázat”, „Sóhivatal vagy valami más”, „Választási fogás”, míg az ellenzéket más retorikával illetik: „Új arcok kellenek”, „A Fidesz ígér, az MSZP épít”.
Helyben készített írások:
lojalitás a központhoz
Amint láthattuk, a központilag szerkesztett anyagok többsége kormányellenes, a kormány tevékenységét sokszorosan elítélő. A helyi hírek politikai színezetében azonban erőteljes eltérések mutatkoznak az egyes szerkesztőségek között, hiszen a helyi cikkek politikai töltetét a helyi, megyei politikai erőviszonyok és események is befolyásolják. A helyi tartalmak elemzésekor a Kontroll Csoport csak a politikai témájú írásokat vizsgálta, természetesen a tárgyilagos politikai cikkeket is beleértve.
Felmérésünk tanúsága szerint az ellenzékhez vonzódó írások mind a kilenc lapban meghaladják a kormány tevékenységét elismerő írások számát. A lapok többségénél súlyos aránytalanságot észleltünk: pl. a Baranya megyében megjelenő Új Dunántúli Naplóban mintegy kilencszer annyi kormányt bíráló, mint annak tevékenységét elismerő cikk jelent meg. Viszonylagos kiegyensúlyozottságról mindössze a Jász-Nagykun-Szolnok megyében megjelenő Új Néplap esetében beszélhetünk.
Sugalmazott pesszimizmus
A Kontroll Csoport több, számszerűleg kevésbé kifejezhető, de elfogult újságírásra jellemző jelenséget tapasztalt. A publicisztikák megpróbálnak félelmet kelteni olvasóikban, egyfajta fenyegető lehetőségként felvázolva az újabb diktatúra kiépülését. Az állam és szervei ellenőrző tevékenységének megítélésében jellemző a kettős mérce alkalmazása: amennyiben a kormányzat kormányoz, vagy hivatalt létesít az egyes feladatkörök irányítására és az ellenőrzésre, akkor a szerzők óvatosságra intenek: vigyázzunk, mert a kormány „erőszakállamot” épít, a polgárokat „üvegzsebűvé teszi”. Amikor azonban az ellenzék a kormányzati tevékenységgel kapcsolatban korrupció gyanúját veti fel, akkor a vizsgált lapok az ellenőrzés hiányára és a felelőtlenségre hívják fel az olvasók figyelmét. Az ellenzék ellenőrzési szándékát ugyanakkor gyakorta melegen üdvözlik az írások. További érdekesség, hogy e lapok támadási felületként kezelték a millenniumi ünnepeket, amelyeket propagandisztikusnak és szemfényvesztőnek állítottak be a publicisztikákban. Visszatérő motívum az „álom” mint negatívum említése és a földtől elrugaszkodottsággal, a vizionálással való összefüggésbe hozása. Fontos elem a negatív, pesszimista hangvétel, amely a vizsgált lapszámok majd minden oldalának hangulatát determinálta. Az írások üzenete szerint az olvasóknak apátiába kellene süllyedniük és rá kellene döbbenniük helyzetük kilátástalanságára. Jellemző az elesettség, a tanácstalanság hangsúlyozása, továbbá a politika és a közélet végzetes erkölcstelenségének sulykolása. A semleges kicsengésű írások szinte kizárólag a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódó falunapok, szoboravatások, zászlóátvételek száraz, tényszerű leírásai. A pozitív hangvételű, elismerő írások aránya sokszorosan elmarad a negatív értékítéletet tartalmazó írásoktól, és ezek a legritkább esetben szólnak a politikáról. A belpolitikai rovatokban az ellenzék képviselői gyakran hosszabb, összefüggő írásokban szerepelnek, míg a kormánypártiakat többnyire csak idézik.
Eddigi tapasztalataink szerint, amikor a megyei lapok szerkesztőit és újságíróit politikai elfogultsággal vádolják, ők tagadják a pártosságot. Érvelésük szerint a megyékben csak semleges sajtótermékekre van igény, és amennyiben a lapok nyíltan kormánypárti vagy kormányellenes irányultságot vennének fel, olvasókat veszítenének. Felmérésünk egyértelműen arra az eredményre jutott, hogy az Axel Springer Magyarország megyei napilapjai mind a központban készített, mind a helyben összeállított rovataiban többségében politikailag egyoldalú, ellenzéki álláspontot tükröző cikkeket jelentet meg. A semleges, pártatlan tájékoztatás tehát megkérdőjelezhető. Ám bizonyos, hogy minél inkább törekednek a jövőben e lapok a politikai küzdőtér szereplőitől való egyenlő távolságtartásra, annál nagyobb lesz az olvasói bizalom irányukban és annál több olvasót nyerhetnek meg maguknak. A feladat adott: pártatlan, hiteles újságírásra kell törekedni. Az olvasó sokat tanult a rendszerváltozás óta, már nem hagyja magát oly könnyen megtéveszteni, csakhogy a szerkesztők is ügyesebbek lettek, s ma ugyanúgy félrevezethetik a jó szándékú olvasót, mint tíz évvel ezelőtt. A Kontroll Csoport Clarence Darrow megfogalmazásával kénytelen azonosulni: „Az emberek azt mondják, nem hisznek az újságoknak – pedig hisznek nekik. Ez a probléma.”
Kontroll Csoport
Kontrollcsoport @ hotmail.com

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.