Változatok Európára

Jezsó Ákos
2001. 10. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Föderalista alapon képzeli el a magyar parlamenti pártok túlnyomó többsége az Európai Unió jövőjét – mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán tartott Demokrácia és politikatudomány a XXI. században című konferencián tegnap Navracsics Tibor egyetemi docens. Véleménye szerint az MSZP, az SZDSZ és az FKGP a német típusú, erős kooperatív közösségi intézményekkel és a régiók jelentőségét is kihangsúlyozó Európa-képpel rendelkezik. A Fidesz a „kormányközi Európát” részesíti előnyben, ez utóbbi a nemzetállamok szerepét is fontosnak tartja. Bíró Gáspár egyetemi docens szerint a globalizmus terjedésének eddigi spontaneitása megszűnik az amerikai hegemón külpolitikai törekvések következtében. Egyre inkább előtérbe kerül a hierarchia elve. Lengyel László politológus kifejtette: a magyarországi belpolitikai folyamatok az „il-liberális demokrácia” irányába haladnak, mivel szerinte a jogállami intézmények egy része korlátozódik és a politikai autonómiák száma csökken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.