Burillák Attila emlékeztetett rá, hogy az adónyomozók korábban már lefoglalták a számlagyár feketekönyvelését, amely nagy segítséget nyújt az eljárásban.
– Egy ötmillió forint értékű, tavaly februári számlát foglaltak le az adónyomozók a Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt.-nél – mondta el Kőteleky László, a cég vezérigazgatója. A vállalkozás számítógépes adatrögzítés címén fogadta be az APEH által keresett számlát. Kőteleky László közölte: az adónyomozók által keresett egyetlen számla még az előző vezetés idején érkezett a céghez. Szerinte azonban nem elképzelhetetlen, hogy ekkora forgalom mellett szükség volt ilyen jellegű szolgáltatásra, így nem fiktív számláról van szó. Hangsúlyozta, hogy ők is vizsgálják, történt-e hűtlen kezelés a tavalyi évi veszteség kialakulásában, és ebben segítség lehet az adónyomozók megjelenése.
A közvélemény-kutatásokat készítő TNS Modus Kft. részéről Lengyel Emőke ügyvezető lapunknak nem volt hajlandó nyilatkozni. Az általa küldött faxon mindössze annyit árult el, hogy az adóhatóság néhány csekélyebb értékű számlát foglalt le a cégnél.
Mint ismeretes, a jelenleg már több mint 6,5 milliárd forintos adócsalási ügyben folytatott nyomozás során korábban előzetes letartóztatásba került Balázsi Tamás, az MSZP vecsési szervezetének elnöke. A MSZP felfüggesztette Balázsi párttagságát és párttisztségeit. A politikus kongresszusi küldött volt, és helyet kapott a szocialista párt országos választmányában is. Az ügyben Balázsin kívül még négy személy – T. Péter, P. Ferenc, Cs. Angéla és B. Lászlóné – van előzetes letartóztatásban. Nem sikerült viszont az adónyomozóknak megtalálni az ügy központi szereplőjét, Holánszky Pétert, akit a BRFK is hiába keres másfél éve. Holánszky Péter édesapja egyébként Holánszky Béla, a vecsési képviselő-testület MSZP-s tagja. Balázsi Tamás ugyanakkor Holánszky Béla lányának a férje. Holánszky Péter és társai munkanélküliek nevében és adataival 1997-től számos fiktív céget alapítottak. Az adónyomozók korábban megjelentek az MSZP Köztársaság téri székházában, ahol két számlát foglaltak le.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
