A globális terror elleni harc módszereiről kialakult vita fokozódó feszültségről gondoskodik a német belpolitikában.
Mindenekelőtt a Zöldek és a szocialista PDS soraiban ellentétesek a vélemények. A liberálisok meg a kereszténydemokraták ezen nézeteltérésekből tőkét igyekeznek kovácsolni a maguk javára. A szociáldemokratákkal karöltve kormánykoalíciót alkotó Zöldek úgynevezett „kis pártkongresszusán” Berlinben Joschka Fischernek minden szónoki tehetségére szüksége volt ahhoz, hogy meggyőzze a küldötteket, vállalják az USA elleni terrorak-ciók után rájuk háruló kötelezettséget. Több mint hatórás, szenvedélyes vita után a Zöldek úgy határoztak, hogy szigorú feltéltelek mellett hajlandók támogatni a megtorló akciókat – ha azok megkímélik a civil lakosságot, célzatosan a terroristák ellen irányulnak és megfelelő politikai koncepcióra támaszkodnak.
Ugyancsak kiélezett hangulat jellemezte a szocialisták pártkongresszusát Drezdában. A PDS kitart ugyan eddigi merev elutasító magatartása mellett az USA megtorló fegyveres válaszával szemben, de hajlandó elfogadni a megelőző és represszív jogi, illetve rendőri rendszabályokat a terrorizmus elleni küzdelem során.
Egyre kevesebben kíváncsiak Magyar Péterre
