A HÁBORÚ ARCAI

Nem sokaknak tűnt fel talán az Egyesült Államokat ért terrortámadást követő zűrzavarban, de Jacques Chirac francia elnök szinte az első géppel érkezett Amerikába, s támogatásáról biztosította George Bush elnököt.

A francia államfő a hét elején ismét Washingtonba látogatott, ahol Bush közvetlenül Abdelaziz Buteflika algériai elnökkel folytatott megbeszélései után ült le vele a tárgyalóasztalhoz. A Hexagonálé látványos Amerika-pártisága persze leginkább a pillanatnyi helyzetnek tudható be, melyet a két – felületes leegyszerűsítéssel konzervatívnak mondható – vezető politikai rokonszenve tesz egyfajta jól működő véd- és dacszövetséggé.
Chirac kétezer francia katona bevetését is kilátásba helyezte, ez a közelebbről körül nem írt segítség szakítást jelenthet az eddig némileg visszafogottnak tűnő francia részvételt illetően. Párizs eddig a La Fayette fregattot és a Var olajszállítót bocsátotta – a francia légtér használata mellett – a szövetségesek rendelkezésére. Nem elhanyagolható a DGSE, a francia titkosszolgálat ügynökeinek tevékenysége sem az Északi Szövetség által ellenőrzött területeken, sőt, mint azt Jean-Francois Bureau, a védelmi minisztérium szóvivője a Libérationnak megerősítette, a tálib frontvonalakban is megtalálhatóak a szovjet intervenció alatt is jeleskedő franciák. Mégis, némileg eltér a francia köztársasági elnök és a miniszterelnök retorikája az Afganisztánnal szemben folytatott háború megítélését illetően.
Lionel Jospin a napokban rámutatott: az amerikai hadműveletek s a tálib rezsim tervezett leváltása bonyodalmakba ütközhet. Szerinte egy masszív tálib ellenállás odavezethet, hogy Washington elveszíti kezdeményező szerepét.
Mindemellett Jospin leszögezte, hogy Franciaország fenntartja támogatását a válaszcsapásokat illetően. Chirac viszont minden alkalmat megragad, hogy a közel-keleti problémára terelje a szót, szerinte Washingtonnak megbékélést kell szorgalmaznia a térségben, s ez előfeltétele a nemzetközi, terrorizmus elleni hatásos fellépésnek.
A háború, s annak fejleményei is elválaszthatatlanok mindemellett a 2002-es elnökválasztástól, mely, bármi is lesz az eredmény, korszakváltásnak, egy reformidőszak kezdetének számít. Chiracot már a nyár közepétől újabb és újabb támadások érték: közpénzekből finanszírozott magánútjai ügyében vizsgálatot folytattak, s köztársasági elnök létére követelték beidézését. Szeptemberben a fellebbviteli bíróság törölte az eljárást a vele kapcsolatos korrupciós ügyekben. Bush elnök komoly szövetségesre számíthat Chirac személyében, az ígért támogatást ugyanis minden körülmények között biztosítja Franciaország – a kérdés csak az, hogy milyen ígéreteket tesz a jövő évi választások fényében Párizs Washingtonnak.