A hegyek fogságában

A háború legrosszabb hírének nevezte egy nyugati diplomata, hogy csúfos kudarcot vallott a minap két köztiszteletbeli afgán ellenzékinek törzsi lázadást, a tálibok megosztását célzó kísérlete. Az elkeseredett reagálás a háború forgatagában látszólag jelentéktelennek tűnő eseményre nem véletlen. Abdul Hak és Hamid Karzai titkos küldetésének összeomlása ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy a katonai nyomással párosuló megosztásra alapuló elképzelés csődöt mondott. A tálibok harcmodorára nem hat sem az intrika, sem pedig a kazettás és óriásbombák. Omar molla hívei ügyesen szórják szét és bújtatják egységeiket, az orosz fegyverekkel harcoló, amerikai tanácsadóktól támogatott Északi Szövetség egyelőre nem tudja átlépni saját árnyékát. Oszama bin Laden közben a televízión keresztül üzenget Amerikának és a világnak, amely a kezdeti elszántság után egyre frusztráltabb, lépfenétől sokkoltan mind elbizonytalanodottabb, és nem nagyon hisz az afganisztáni katonai akció, következésképpen a terrorizmus elleni harc sikerében. Lassan lehullanak a falevelek, és csak az lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy a háborúskodás elhúzódó lesz. A minapi küldetés kudarca is azt erősíti, hogy lehet még erőltetni a törzsi harcosok szembeállítására alapozott taktikát, az erő alkalmazása, a szárazföldi egységek bevetése azonban egyre elkerülhetetlenebbnek látszik e geopolitikai aknamezőn (lásd a politikai megoldást képviselő Colin Powell háttérbe szorulása), ahol a légicsapások mellett a katonai akció kiterjesztését annak összes veszélye ellenére még a közelgő ramadán sem állíthatja le.
Szép lassan bekövetkezik hát, amitől sokan féltek: az egymást követő bombázások fokozatosan belesimulnak a mindennapjainkba. Ez pedig azzal jár, hogy katonai és politikai téren egyaránt megtörik a felháborodással vegyes szolidaritás által táplált lendület, a nemzetközi koalíció ingatag építményén pedig egyre jobban látszanak a repedések. Az Amerika vezette fejlett világ terrorizmus ellen indított harca megreked Afganisztán sziklás hegyei közt. Ott, ahonnan pedig most nincs visszaút, hiszen minden meghátrálás csak a jövő bizonytalanságát erősítené.
Pedig a hosszú háború még csak az első szakaszánál tart! Oszama bin Laden likvidálása, az őt támogató tálib rezsim megdöntése, mint látjuk, nem egyszerű feladat, de a többfrontos harcnak korántsem legnehezebb akadálya. A terrorizmus felszámolása ugyanis csakis akkor lehet sikeres, ha felszámolják infrastruktúráját, a fegyver- és kábítószer-kereskedelmet, a pénzmosást, és megbüntetik az olyan bázisul, hátországként szolgáló rezsimeket is, mint az iraki, szomáliai vagy például a szudáni. Csakhogy a potenciális célpontok körének kiszélesítése hamar Amerika ellen fordíthatja a végső siker szempontjából kulcsszerepben lévő muzulmán világ hangulatát, amelyre már ma is árnyékot vet az a tény, hogy a mozlimok nagy része eleve vallásháborúként éli meg a mostani fellépést. No, de még ennél is tovább kellene menni, így a terroristáknak ürügyként szolgáló politikai kérdések, így a palesztin–izraeli konfliktus feloldásáig, s természetesen a végcél, a terrorizmus gyökereinek felszámolása, az Észak és Dél között egyre mélyebbé váló szakadék valamilyen áthidalása lehet.