A hetedik napon

Amikor hat nappal ezelőtt, vasárnap, egy kicsiny amerikai cég bejelentette, hogy emberi embriót klónozott laboratóriumában – a kísérlet kudarca ellenére –, egy csapásra a nemzetközi figyelem középpontjába került. És pontosan ez az, amire most a rengeteg apró biotechnológiai állalkozásnak égető szüksége lesz. Hiszen a sokat emlegetett géntechnológiai forradalom egyelőre nem több a lelkes befektetőknek tett homályos ígéreteknél.

Tizennyolc hónappal ezelőtt Bill Clinton volt amerikai elnök és Tony Blair brit miniszterelnök az Atlanti-óceán két oldalán egy időben, látványos körülmények között jelentette be az emberi géntérkép elkészültét. Az akkori eufória hatalmas lökést adott a biotechnológiában érdekelt cégeknek, hiszen a genomprogramok sikere okán könnyebben juthattak a kutatásaikhoz szükséges tőkeinjekciókhoz a pénzpiacokon.
Azóta másfél év telt el, és még mindig kérdéses, hogy mikor, és egyáltalán lehetséges-e a tudományos áttörést kézzelfogható orvostudományi felfedezésekre, és így anyagi haszonra váltani.
A befektetőket elsősorban a kérdés utóbbi része foglalkoztatja, hiszen eddig a piacon „csupán” egyetlen olyan gyógyszer jelent meg, amely a genetikai kutatások eredményeit hasznosítja (ez a mellrák elleni gyógyszer, a Genentech cég Herceptin nevű készítménye, amely csak a páciensek 25 százalékánál hatásos, mégpedig azoknál, akiknél a daganatot egy bizonyos gén jellemzi).
A többi vállalkozásnál azonban nem beszélhetünk ilyen eredményekről. Emiatt érthető – ha el nem is fogadható – jelenség, ha e vállalkozások némelyike a sajtónyilvánosságot keresve igyekszik megőrizni népszerűségét a befektetők körében. Az Advanced Cell Technology nevű cég bejelentését is hasonló felhangokkal elemezte a New York Times keddi cikke, amely a vállalkozás vezetője, dr. Michael D. West nyilatkozatát idézve („Több száz millió dollárnyi befektetésre lesz szükségünk, míg nyereségesek lehetünk”) megjegyzi: „Mint számos más, kisebb biotechnológiai konszern, a magántuldajdonban lévő Advanced Cell Technology is inkább ígéretekkel, mint a profittal vonzza a befektetőket.”
Ez legfőképp persze a kutatások természetéből adódik. A géntérkép információinak hasznosítása ugyanis leginkább azt kívánná, hogy az ott leírt hihetetlen mennyiségű információt a kutatók értelmezzék. Ez azonban óriási erőfeszítést, számítástechnikai kapacitást és nem utolsósorban rengeteg időt igényel. Egyetlen ember genomjának leírásához 300 tetrabytnyi tárolókapcitásra van szükség, ami több tízezerszer több a mai asztali PC-k átlagos tárhelyméreténél. Az információs kor egyik jól bevált előrejelzése, a Moore-féle törvény azt írja elő, hogy a csipekre épített tranzisztorok száma minden tizennyolc hónapban megduplázódik. Nos, a biotechnlógiai iparban keletkező információ minden hat hónapban duplázódik meg, ami mutatja azt a szédületes fejlődést, ami ebben az iparágban végbemegy.
És persze azt is, hogy az energiák túlnyomó része az elmúlt tizennyolc hónapban sem a konkrét termékek kutatására, hanem továbbra is a géntérkép rejtelmeinek vizsgálatára fordítódott.
Bár az emberi embrió klónozását bejelentő cégnél – a hírek szerint – a klónozási technológiát tekintve a világ egyik legfelkészültebb csapata dolgozik, nem árt hangsúlyozni, hogy a kutatók többségének vélekedése szerint az embrióklónozás ez esetben teljes kudarccal végződött. A nyolc megtermékenyített petesejt közül ugyan három osztódásnak indult (ez a magzat fejlődésének első lépése), ám egy vagy két osztódási ciklus után ezek a magzatok is elpusztultak. Márpedig a tudósok úgy vélik, hogy egy-két ilyen ciklus anélkül is bekövetkezhet, hogy a sejtek génállományukat „igénybe vennék”. Vagyis a klónozás sikerét – aminek lényege itt az, hogy a petesejt sejtmagjában lévő örökítőanyagot kicserélik a klónozott egyed génjeivel – semmi sem támasztja alá. Ha mindehhez azt is hozzátesszük, hogy az őssejtek (amelyekből később bármilyen emberi sejt kifejlődhet, és amelyek „előállítása” épp ezért a különböző betegségekre gyógyírt kereső vagy transzplantátumokat előállítani kívánó terápiás klónozás célja lenne) csak számtalan ilyen ciklust követően, a megtermékenyítés után először öt nappal jelennek meg az embrióban, akkor megállapíthatjuk, hogy az ACT kísérlete teljes kudarccal végződött.

Ennek ellenére a cég neve a címlapokra került.
Nem véletlenül, hiszen az emberi magzat klónozását a közvélekedés, a történelmi egyházak és a politika egyaránt olyan lélektani határnak tekinti, amelynek átlépése beláthatatlan következményekkel jár majd. Természetesen a reproduktív célú, azaz emberek „másolását” jelentő klónozást minden egészséges kormányzat tiltja, azonban a terápiás célú klónozásról – ahol az őssejtek előállítása a cél, és ahol a magzat elpusztul, még mielőtt elérné azt a kort, ameddig a legtöbb nyugati államban az abortuszt engedélyezik – már heves vita folyik az egyes államokban.
A világ első olyan törvényét, amely a terápiás célú klónozást engedélyezte, Nagy-Britanniában fogadták el (MN Magazin, 2001. január 27.). Jóllehet az Egyesült Államokban ilyen törvényt nem fogadtak el, sőt a képviselőház júliusban teljes tiltásról szóló javaslatot szavazott meg, ugyanakkor a szenátuson mindeddig nem ment át ez a törvénytervezet, a késlekedés pedig bevallottan a kísérleteket végző biotechnológiai cégeknek kedvez. Augusztusban Bush elnök a politikai várakozással ellentétben kormánypénzeket ígért egyes embrionális őssejtekkel végzett kutatásokra, és habár ez esetben klónozásról nincs szó, itt is megvalósul az, amit ifjabb Bush most olyannyira kifogásol. „Társadalmunk nem engedheti meg, hogy csak azért neveljünk életet, hogy aztán elpusztítsuk” – így az amerikai elnök egy keddi sajtókonferencián.
Az ACT kísérlete tehát lerövidítette azt az egérutat, amelyet eddig a biotechnológiai iparág élvezett a tudományos fejlődés után kullogó törvényhozással szemben. Míg ugyanis az embriók reproduktív célú klónozását kilátásba helyező olasz Severino Antinorit sikerrel izolálták a tudományos körök, sőt, a reproduktív technológiákat kutató tudósok szakmai szervezetéből ki is zárták, a komoly szakembereket felvonultató massachusettsi céggel ezt már aligha tehetik meg. Bár egyes tudósok bátor cselekedetként aposztrofálták az ACT lépését, a fentiek miatt nagyon is kérdéses, hogy a sikertelen, ezért a publikálás szempontjából mindenképp öncélú kísérlet menynyit lendíthet az iparág helyzetén.
Szeptember 11-ét követően szinte minden folyamatban lévő nagy vitát félretett az amerikai politika. A vasárnapi bejelentést követő hatodik napon azonban úgy tűnik, az ACT hírverése leginkább azzal az eredménnyel kecsegtet, hogy az amerikai szenátus is áldását adja a teljes tilalomra, ami ugyan a társadalom széles rétegeinek igényeit tükrözné, ám aligha lehet célja a befektetők bizalmáért küzdő biotechnológiai cégeknek. Hogy a szigorítás után, a „hetedik napon” kényszerpihenőre térnek-e majd egyes „biovállalatok”, azt nehéz lenne most megjósolni.