A pénz nemzetisége

A múlt és a jövő keveredik Erdélyben: miközben az ország vezetői minden nemzetközi fórumon szorgalmazzák Románia mielőbbi NATO- és európai integrációját, nyűgként kezelik a kisebbségeket. Várják a külföldi tőkét, de sajtóbotránnyal fogadnak minden magyar befektetőt. A magyarlakta megyékben pedig folyik a „hagymakupolás honfoglalás”, az ortodoxia térhódítása.

Hosszú tanulmányt olvasott fel a román belügyminiszter október végén pártjának egyik megyei konferenciáján, amelyben vázolta a kormányzó Szociáldemokrata Párt Erdély-programját. A nagy sajtóvisszhangot kiváltó dokumentumban meglepő kijelentések szerepelnek Magyarországról és azokról az erdélyi térségekről, ahol a románok kisebbségben élnek. Hargita és Kovászna megyében – áll a tanulmányban – a magyarokat képviselő szervezetek és a helyi hatóságok hátrányosan megkülönböztető politikát folytatnak a románokkal szemben, miközben az ország az etnikai toleranciát hirdeti, és átlátható módon alkalmazza a kisebbségek védelmére meghozott törvényeket. A román állam elveszítette autoritását ezekben a régiókban, ahol az etnikai arányok fenntartása lett a fő cél, és minden egyéni és intézményi román jelenlétet fenyegetésként értékelnek. Ioan Rus szerint Maros, Hargita és Kovászna megyében egy „belső anyaország” épül magyarországi segítséggel. Ez a térség teljes gazdasági és fejlesztési kontrollt gyakorol egész Erdélyben, amelyet le akarnak választani Romániáról.
A belügyminiszter beszéde hivatalos összefoglalása azoknak a vádaknak, amelyeket lassan tíz esztendeje hallani Romániában: ezek szerint a magyar tőke (többnyire a budapesti titkosszolgálatok felügyeletével) azért települ be Romániába (mindenekelőtt a magyarlakta megyékbe), hogy megszerezze a stratégiai fontosságú gazdasági pozíciókat. A tőkeerős magyarok törvénytelenül privatizálnak vállalatokat és ingatlanokat, az így létrejövő vállalkozások az ország érdekei ellen dolgoznak, bennük román munkást nem foglalkoztatnak.
Lássuk a tényeket! Bogos Zsolt, a Hargita megyei kereskedelmi kamara elnöke pontos számokkal szolgál. Az augusztusi adatok szerint Magyaroszág a tizenharmadik befektető Romániában, megelőzi például Ciprus, Törökország, Görögország és Dél-Korea. Érdekes módon a hollandok hozták a legtöbb pénzt. A hazai befektetők 185 millió dollárt vittek a szomszédba, ennek több mint a fele Bukarestbe ment, így nem igaz az sem, hogy a székelyek lakta régiót favorizálták a magyarok. Országos viszonylatban augusztusig három és fél ezer olyan vállalkozást jegyeztek be, amelyekben van magyarországi tulajdonos (ez a külföldi cégek öt százalékát sem éri el). A „legmagyarabb megyében”, Hargitában a rendszerváltást követő években kilencszáznegyven olyan céget jegyeztek be, amelyeknek volt magyar tulajdonosuk is. Ezek zöme (több mint hétszáz) ezer dollár alatti tőkével indult, tehát kisvállalkozás. Akad közöttük olyan is, amelybe hét dollárt tett be a magyar fél. A cégek közül kétszáz az ilyen értelmű rendelkezés ellenére nem emelt törzstőkét, így megszűntnek tekinthető. Több mint háromszáz nem készítette el a tavalyi mérleget, tehát gyaníthatóan ezek sem működnek. A lejben befektetett tőke nagyságát tekintve Magyarország a harmadik, a dollárinvesztíciót nézve pedig a negyedik a megyében, így a kamara elnöke szerint „sajnos nem igazak a vádak a magyar tőkeinvázióról”.
A vádaskodókat nem győzik meg a számok. Nemrég a szovátai fürdővállalat magánosítása miatt csaptak magasra az indulatok. A szállodák volt bérlője nem nyugszik bele, hogy nem az ő elképzelései szerint alakultak a dolgok. Azóta hat különböző perben döntött úgy a legfelsőbb bíróság, hogy a magyar többségi tulajdonos jogosan került az intézmény birtokába, mégis újabb és újabb szenátusi bizottságok vizsgálják az ügyet. A román sajtó érzelmi kérdést csinált az esetből: úgy hergeli a közvéleményt, hogy az ortodox egyháztól jogtalanul elvett ingatlanokként mutatja be a hetvenes években a kommunista rezsim által épített és azóta meglehetősen leromlott szállodákat.
Vitatják a székelyudvarhelyi és csíkszeredai hotelek privatizációjának törvényességét is. Amikor a szállodáknak rosszul ment soruk, a kutya sem törődött velük. A közel egymilliárd forintos befektetéssel újjáépített csíkszeredai Fenyő szállót december elején adja át a magyar tulajdonos, míg a másik szállóban az Erdélyi Magyar Tudományegyetem kapott helyet. Most annak magánosítása is címoldalas téma a központi román lapokban.
A másik székely városban, Sepsiszentgyörgyön több mint egy éve magánosították a legnagyobb gyárat. Az IAME Rt. villanymotorokat és elektromos autóalkatrészeket gyárt, ezerháromszázötven embernek ad munkát. Megalakulása óta nyereséges, ennek ellenére sem volt sok jelentkező az 1999-ben meghirdetett privatizációja idején. Végül (ötvenkét százalékos tulajdoni arányban) a magyar Corvinus befektetői csoport és a Műszertechnika lett a meghatározó tulajdonos. Furdui Vladimir igazgatót meghagyták tisztségében, ma is elégedettek a munkájával.
„Nem értem, miért jelent veszélyt egyesek számára a magyar tőke – mondja a direktor –, hiszen a pénz mindenütt pénz, és az a feladata, hogy még több pénzt termeljen. Nekünk dolgoznunk kell, ezt várja el a részvényes és a munkás egyaránt. Jók a kapcsolataim a magyar tulajdonossal.” Kérdésünkre, hogy milyen feladat ma egy jól működő gyárat vezetni Romániában, így válaszol: „Országunk nem a legjobb hely egy kapitalista alapon működő vállalkozásnak. A törvénykezés nem következetes, néha önmagának is ellentmondó, a bürokrácia és a fiskalitás igen nagy, több beszállító és az energiaszolgáltatók monopolhelyzetben vannak. A vállalkozásnak sokan tartoznak a belső piacon, az a szerencséjük, hogy a termék döntő többsége külföldre kerül.”
Az erdélyi magyarok nem érzik úgy, hogy „Kis-Magyarország” épülne a magyar többségű megyékben. A hétköznapok ugyanis ennek az ellenkezőjét igazolják. Szinte tíz kilométerenként látni épülő ortodox templomot, rendházat, kolostort. Az államvallást képviselő egyház hihetetlenül tőkeerős: az egyik székelyföldi településen, Gyergyóremetén például (ahol különben elenyésző számban élnek románok) felajánlották, hogy megjavítják az évtizedek óta forráshiány miatt nagyon rossz állapotban levő utat, ha a helyi önkormányzat engedélyezi egy ortodox imaterem megépítését. A „hagymakupolás honfoglalás” olyan, mint egy hadművelet, amelynek lebonyolítása idején óriási jelentőségre tesz szert minden apró település, földterület és erdőrész.
A legjobban Csíkszeredában érhető tetten a folyamat. Az évek során kormánydöntésekkel tucatnyi ingatlant és jelentős anyagi erőforrásokat juttattak a „missziós területen” levő hargita–kovásznai ortodox püspökségnek. Az egyház hét éve ajándékba kapta az Olt szállót telkestül, és ugyanabban az évben Tusnádfürdőn is jelentős ingatlanokhoz jutott. 1998-ban az Agroind nevű céget vehette meg árverés nélkül, a következő esztendőben a Kereskedelmi Bank volt székházát adta neki a kormány, szintén ajándékba. Tavaly ugyancsak árverés nélkül kapott egy ingatlant telekkel a városközpontban, az idén júliusban pedig öt és fél milliárd lejjel (55 millió forint) támogatta Bukarest. Az egyház megértette az új idők parancsát: jelenleg kétszázötven alkalmazottat foglalkoztat egy olyan városban, ahol a negyvenezres lakosság több mint nyolcvan százaléka magyar, s a felekezeti hovatartozás szerinti arányok még kedvezőtlenebbek: alig tizenhárom százalék az ortodox hívő.
A csíki önkormányzati képviselők tehetetlenek. Egy csoportjuk most azt javasolja: táblával jelezzék azokat az ingatlanokat, amelyeket a kormány nagylelkűen az ortodox egyháznak ajándékozott.
A táblán ennyi áll majd az adófizetők tájékoztatására: itt van az önök pénze.