Beépültünk

Most már végképp beépült a mátyásföldi utca, ahol lakom, a sarki telket leszámítva mindenütt kőház áll, kerítés magasodik, kutya ugat. Eltűntek a foghíjak, és ez valószínűleg így van rendjén, mert egy utca akkor válik igazán nagykorúvá, ha a kertjei egymásba karolnak, ha virágágyások és gyümölcsfák váltják fel a gazt, a téglatörmelékkel, sittel pedig végképp elpöfög a billencses teherautó valahová jó messzire.
Igazából nem tudom, örülök-e annak, hogy megtelt az utcánk, mert annak is volt valami hangulata, amikor a szomszédos üres telekről estefelé áttotyogott hozzánk néhány mokány sündisznó, az elvadult bokrok közt rigónemzedékek fészkeltek, a vadmeggyfán meg örökké ott csüngtek a környékbeli gyerekek, élükön az enyéimmel. Nem tudom.
Mindenesetre most már nem jön a süni, a rigók is messzebbre költöztek, a meggyfát meg kiharapta a földből valami rémséges buldózer, nézni is rossz volt. Hatalmas családi ház áll most a vadrepkénnyel telefutott kert helyén, valamicskét a napfényből is elvett tőlünk, de hát ez, mondom, valószínűleg előbb-utóbb kijár mindenkinek.
Lopakodik kifele a nagyváros, ellenállni reménytelen.
Valami ilyesmiről beszélgettünk a múltkor a szódás Sanyi műhelyében. Iparosemberekből állt a társaság, egy ács a segédjével, egy vízvezeték-szerelő, meg vagy három kőműves, valamennyi környékbeli férfi, úgy negyven tájékán. Az ács, aki emberével kora délután jött haza a szomszédos Cinkotáról, azt mondta, lassan odaát is pang a szakma, alig akad munka, egy-két beépítés, néhány felújítás, aztán kész, mehetnek egy településsel kijjebb, ahol még keresik a jó ácsot, kőművest, tetőfedőt.
Szót kért az egyik kőműves is, azt mondta, ha kevesebb is manapság a munka, vegyük észre, puccosabbak a házak, nagyobb a komfort, igaz, dölyfösebbek is a megrendelők. Ezen azonban nincs mit vitatkozni, a kőművest különben sem szellemi ankétokra hívják ilyenkor, hanem téglát rakni, malterozni, vízszintet mérni. Bár – tette hozzá – miközben téglát rak, maltert kever, az emberi arcokat is nézi, benne van azokban minden. Ha egyszer majd visszavonul a szakmától, biz’ isten, megírja az egészet: bestseller lesz, jobb, mint Monica Lewinsky könyve Clintonról.
Én is ott ültem a műhely kispadján, de csak megfigyelői státusban, ha úgy tetszik, fogyasztóként, mint aki látja az ellentmondásokat, de azonkívül, hogy látja, mást nemigen tehet. A világ tőlünk függetlenül forog, csekély az erő, amivel ellenállhatunk a rossznak.