Biológiai ufók

Az AIDS-ért felelős – korábban HTLV 3 néven ismert – HIV 1 vírus társfelfedezője, Luc Montagnier professzor a minap a magyarországi Francia Intézet vendégeként két előadást tartott Budapesten. Az AIDS retrovírusának húszéves kutatástörténetét felvázolva beszélt az emberiséget fenyegető komplex betegségek gyógyításának lehetőségeiről, a megelőzésükért indított küzdelemről és a már egyszer legyőzött fertőző betegségek újra megjelenésének okairól.

Orvosok, természettudósok, egyetemisták özönlötték el a budapesti Francia Intézetet a múlt héten, Luc Montagnier előadására várva. A professzort az előadás után még sokáig kérdezgették a jelenlévők.
Az UNESCO adatai szerint ma 30 millió ember él HIV-vírussal fertőzötten. Az AIDS világjárvány, összetett, sokféleképpen jelentkező betegség, az okai is rendkívül összetettek. (Elterjedéséért nem lehet egyértelműen majmokat felelőssé tenni.) Gyógyítását nehezíti, hogy a HIV-vírus rendkívül gyorsan alkalmazkodik az ellene bevetett gyógyszerekhez, kezelési módszerekhez, és mutációval egyre újabb törzseket hoz létre. Vannak vírushordozók, akik nem betegszenek meg, de másokat megfertőznek, és vannak olyanok, ha kevesen is, akik immunisak. A járvány egyszerre kezdődött Afrikában és Észak-Amerikában, de ott mára lecsillapodott. A szexuális szabadság erősödése, a szegénység, a tudatlanság, a kábítószer intravénás használata miatt tovább terjed Délkelet-Ázsiában, Indiában, Kínában (egy-egy millió fertőzött) és Oroszországban (800 ezer fertőzött). Ha sikerül megtalálni az AIDS ellenszerét, az más súlyos betegségek gyógyításában is segíthet – hangsúlyozta Montagnier professzor, akit a HIV 1 vírus társfelfedezőjeként tart számon a tudomány világa.
– Robert Gallo és csoportja Amerikában jutott olyan eredményre, mint ön két munkatársával a párizsi Pasteur Intézetben. Hogyan döntik el ilyen esetben az elsőbbséget?
– A tudomány világában többször előfordul, hogy különböző laboratóriumokban egymástól függetlenül dolgozó kutatók ugyanarra az eredményre jutnak. Volt némi vita arról, hogy ki fedezte fel elsőnek a HIV 1 vírust, de egy idő után a tudományos közösség elismerte, hogy mind a francia, mind az amerikai kutatócsoport hozzájárult a vírus felfedezéséhez, és ahhoz, hogy kiderüljön, ez okozza az AIDS néven ismert betegséget.
– Sok helyen komoly vitatéma, hogy meddig dolgozhat a tudományos kutató. A Science című folyóirat egyik cikke az ön esetét példának hozva éles hangon bírálja azt a Franciaországban – és más európai országokban is – érvényben lévő rendszert, amelyben automatikusan nyugdíjazzák a közintézmények tudományos kutatóit, amint 65. évüket betöltik. Ezért ment el az Egyesült Államokba?
– Négy éve állást vállaltam az Egyesült Államokban, de Franciaországban is folytattam a munkámat. A magánalapítványként működő Pasteur Intézetben 2000 végéig dolgoztam. Ott megértőbbek voltak a koromat illetően, mint a közintézmény CNRS-ben. Az új francia törvény utáni helyzet engem nem érintett fájdalmasan, de sok nemzetközi hírű, ma is kiválóan dolgozó kollégámat igen. Ez a rendszer valóban abszurd, mert mereven, gépiesen kezel embereket. Az Egyesült Államokban tilos a kor szerinti diszkrimináció. Ha valaki aktív, hagyják dolgozni, tekintet nélkül arra, hány éves.
– Az UNESCO előadás-sorozatot szervezett Beszélgetések a XXI. századról címmel. Ön volt az egyik előadó, és arra figyelmeztetett: nagy veszély, hogy a XXI. században egyre hatástalanabbak a gyógyszerek, mert a mikroorganizmusok villámgyorsan alkalmazkodnak az ellenük bevetett „fegyverekhez”. Hogyan hat ez a tudományos kutatásra?
– Gyorsítja a versenyfutást. A mikroorganizmusok, miként az AIDS kórokozója is, gyorsan alkalmazkodnak. Mutáció folytán olyan törzseik alakulnak ki, amelyek rezisztenssé válnak a gyógyszerekre. Az AIDS-vírus is számtalan mutációra képes, megvan tehát a veszélye annak, hogy ha a fertőzésnek kitett emberek szexuális magatartása nem változik, ezek a rezisztens törzsek is átadódnak emberről emberre, és lassan átveszik a gyógyszerekre érzékeny törzsek helyét. Mint az antibiotikumok esetében.
– Egyre több orvos mondja Magyarországon, hogy sokkal óvatosabban kellene bánni az antibiotikumokkal. Milyenek erre vonatkozóan a nemzetközi tapasztalatok?
– Nemcsak az emberek által szedett gyógyszerekre kellene jobban figyelni, hanem arra is, hogy a mezőgazdaságban sok olyan szert használnak, amelyek a táplálékon keresztül hatással lehetnek az emberekre. De általános szabály nincs, csak egyedi esetek vannak. Azt viszont tudjuk, hogy az antibiotikum akkor hat, ha jól működik a szervezet immunrendszere. Betegséget nem lehet csak antibiotikumokkal meggyógyítani. Ha fertőzések lépnek fel, mindig gondolnunk kell arra, hogy erősítsük a beteg immunrendszerét különböző serkentőszerekkel, antioxidánsokkal. Én ezt javaslom, de ismétlem, nincs általános szabály. Azt ki lehet mondani, hogy az antibiotikumokat nem tanácsos egymagukban, izoláltan, rövid ideig használni.
– Lehet-e valaki genetikailag immunis az AIDS-re?
– Vannak emberek, akik olyan sajátos mutációjú kórokozóval élnek együtt, amely ellenállóvá teszi őket a betegségre. Egy százalékra tehető a számuk az európai népességben. Tíz százalékban megvan ugyanez a mutációjú kórokozó, csak gyengébben. Ők megfertőződnek, de a betegségük lassabban fejlődik ki. A többség ellenálló képessége azonban nem genetikai eredetű, hanem szerzett. Ha rájövünk, hogyan szerzik meg ezt az ellenálló képességet, az sokat segíthet abban, hogy oltóanyagot állítsunk elő. Azt tudjuk, hogy ezeknek az embereknek az ellenálló képessége egy adott helyhez, adott körülményekhez, sejtekhez kötődik. De ez az ellenálló képesség nem nagyon erős, és meg is szűnhet, ha eltűnik az, ami stimulálja. Ezeknek a mechanizmusoknak a jobb megismerése is közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy hatékony oltóanyagot találjunk.
– Van-e különbség a nemek között abban, hogy melyik mennyire fertőzi meg a másikat?
– Van. Férfi könnyebben adja át nőnek a betegséget, mint nő a férfinak. Európában és Amerikában kivételesnek számít, hogy nő fertőz meg férfit. Afrikában már gyakoribb, ami a hüvely gyulladásos fertőzéses állapotával hozható összefüggésbe, merthogy ez kedvez a vírusnak.
– Van-e különbség az AIDS terjedésében aszerint, hogy homoszexuális vagy heteroszexuális környezetről van szó?
– Homoszexuális környezetben könnyebben terjed a betegség, sokkal nagyobb a kockázata.
– Mi ennek a jelenségnek az élettani alapja? Homoszexuálisok ezt hallva olykor diszkriminációról beszélnek.
– Az, hogy a végbél nyálkahártyája rendkívül érzékeny, sérülékeny. A hüvelyé viszont jóval ellenállóbb, vastagabb. Egyértelműen szembesíteni kell ezzel mindazokat, akik nem akarják tudomásul venni.
– Hogyan lehet megakadályozni, hogy megismétlődjenek olyan esetek, amikor vérátömlesztés során fertőztek meg AIDS-szel embereket?
– Minden tudományos feltétel megvan hozzá, el kell végezni a megfelelő teszteket a vérkészítményeken. De nagyon fontos, hogy interaktív kapcsolat alakuljon ki politikusok és tudósok között, hogy gyorsan körbejárjanak az információk, és a politikusok ne cselekedjenek addig, amíg a tudósok meg nem fogalmazzák a feltevésüket, vagy közzé nem teszik az eredményeiket.
– Előadásában hangsúlyozta, hogy az AIDS a HIV-vírus gyors mutációképessége miatt rendkívül sokféleképpen jelentkező, komplex betegség, amelynek az eredete is komplex. Nem lehet úgy kezelni, mint a többi fertőző betegséget.
– A kezelésben is meg kell mutatkoznia annak, hogy az AIDS-et több oldalról kell vizsgálni. És úgy kell irányítanunk a kutatást, hogy megakadályozzuk a járvány újabb, világméretű fellobbanását.
– Az AIDS még sok kellemetlen meglepetést tartogathat az emberiség számára – mondta egyik előadásában –, mert nem tudják, milyen mellékhatásokkal járnak a kezeléséhez használt szerek.
– Igen, nem tudjuk, hogy hosszú távon milyen mellékhatással járnak a kezelések. Nem tudjuk pontosan például, hogyan hatnak majd a születendő gyerekekre azok a szerek, amelyekkel az AIDS-es anyákat kezelik. Óvatosan kell tehát bánnunk velük. Az is igaz azonban, hogy ezekhez a hatékony, de toxikus szerekhez a pácienseknek csak nagyon kis része jut hozzá.
– Megfelel a valóságnak az a statisztikai adat, hogy az AIDS-esek több mint 90 százaléka semmilyen kezelést nem kap?
– Igen.
– De ez katasztrofális!
– Igen. Ez a helyzet.
– Mit lehet tenni ellene?
– Folyamatosan fel kell hívni a közvélemény és a politikusok figyelmét arra, hogy az AIDS problémáját nem lehet csak a kezelésre összpontosítva elintézni. Tudatosítani kell a megelőzés fontosságát. Meg kell változtatni az emberek magatartását az AIDS-szel szemben. Meg kell próbálni kiterjeszteni a kezelést a fertőzöttek minél szélesebb körére. Ösztönözni kell a kutatást, hogy kiegészítő kezelésmódokat, új gyógyszereket és oltóanyagot találjunk.
– Ezért hozták létre az AIDS megelőzésére, gyógyításának kutatására szolgáló alapítványt, és ezért hangsúlyozzák, hogy ezt a betegséget csak nemzetközi összefogással lehet legyőzni. De hogyan lehet ezt megszervezni egy olyan világban, ahol a népesség egy része irtózatos szegénységben él, és rendkívül nagyok az egyes országok lakóinak életminősége közötti különbségek?
– A nemzetközi szervezetek a figyelemfelkeltésben és a támogatásban segíthetnek. De minden országban a helyi adottságokat figyelembe véve kell megszervezni a kampányokat. Azokban az afrikai országokban, ahol a legmagasabb szinten indították meg a küzdelmet, nagyon jó eredmények mutatkoznak. Például Ugandában, ahol maga a köztársasági elnök állt az AIDS-ellenes harc élére. Ez az elsődleges, a politikai akarat. Ha egyszerűen pénzt adnak a kormánynak, az nem segít. Az AIDS nem fog varázsütésre eltűnni, talán tíz évig vagy még tovább tartó tudatos politika, kitartó munka kell ahhoz, hogy eljussunk oda, hogy egyszer olyan oltóanyagot tudjunk előállítani, amely a fertőzés átadásának összes lehetséges változata ellen hatékony.
– Olcsó, ezért nagyon széles körben alkalmazható oltóanyagnak ígérkezik az, amelyet az orr nyálkahártyájából nyert antitestből fejleszthetnek ki. Hol tartanak az ezzel kapcsolatos kutatásai?
– A megoldástól még nagyon messze vagyunk. A kutatásnak az az alapja, hogy a vírus a nemi szervek nyálkahártyáján keresztül terjed, nem az orr nyálkahártyáján keresztül, de ha immunissá tudjuk tenni az orr nyálkahártyáját, az a nemi szervekére is hat. De ez csak egy megközelítési mód a sok közül.
– Valahol azt írta: a XXI. század a „biológiai ufók” felfedezésének időszaka is lehet. Azokra a bizonyos mikoplazmáknak nevezett, sejteken élősködő „vírusrészecskékre” gondolt, amelyekről az előadásában is szólt?
– Részben. Ahhoz, hogy ezt megértsük, abból kell kiindulni, hogy nem ismerjük a fertőzések összes ágensét. Legyünk szerények. Mindent, amit könnyen lehetett izolálni, azt izoláltuk. De vannak nagyon nehezen elkülöníthető fertőzést okozó ágensek, amelyek nem kötődnek látható betegségekhez. Nagyon sok kutatásra van még szükség ahhoz, hogy új vírusokat, új mikrobákat különíthessünk el. A mikrobák között, a még nem azonosított ágensek között vannak különböző mikoplazmafajták. Némelyiket már ismerjük, de vannak olyanok, amelyeket még nem. Ezeket a sejtekbe behatoló, rajtuk élősködő mikoplazmákat a molekuláris biológia módszereivel tudjuk megközelíteni, és elektronmikroszkóppal mutathatók ki. De nagyon sok kutatásra van még szükség ahhoz, hogy megállapítsuk, mi a szerepük az AIDS vagy más nagyon gyakori betegségek, például a rák, bizonyos szív- és érrendszeri betegségek vagy akár a Parkinson-kór kialakulásában. Lehetséges, hogy a krónikus betegségek egyik kiváltója valamilyen fertőző ágens, amely eddig még azonosítatlan vírusból vagy baktériumból születik.
– Ma már általánosan elfogadott vélemény, hogy a stressznek van szerepe bizonyos betegségek, például a rák kialakulásában. Befolyásolja az AIDS-betegek állapotát is?
– Igen, mert gyengíti az immunrendszert. A stressz rontja a szervezet védekezőkészségét, és rontják a nagyvárosok mindennapi stresszhatásai, a kémiai szennyeződések.
– Másik budapesti előadásának témája az volt, miért bukkannak fel újra a XX. század végén, a XXI. század elején rég elfedettnek hitt betegségek, mint például a tuberkulózis, amely sajnos Magyarországon is előfordul az utóbbi években…
– Ezeknek a betegségeknek az újra feltűnése mindig az egyes országok egészségügyi rendszerének állapotával, a népesség higiéniai, jóléti viszonyaival függ össze. Amerikában vagy Franciaországban nincs tuberkulózis. Kína néhány nagyvárosában, ahova szegényparasztok tömegesen mennek dolgozni, és tíz-tizenöten zsúfolódnak össze egy helyiségben, hamar megfertőződnek az emberek. Előfordul a tébécé az egészségügyi rendszereken kívül rekedt emigránsok körében is. A fejlett országokban visszaszorult ez a betegség a higiéniára nevelő megelőző kampányok s az immunrendszer kielégítő működéséhez elengedhetetlen egészséges táplálkozás miatt. De ha mindez nincs meg, visszasüllyedünk oda, ahol korábban voltunk.
***
LUC MONTAGNIER 1932-ben született Chabris-ban. A Poitiers-i Egyetemen és a Sorbonne-on tanult. 1972-től a párizsi Pasteur Intézet vírusonkológiai részlegének vezetője, 1985-től az intézet professzora. 1974-től a francia országos kutatóközpont, a CNRS (Centre national de recherches scientifiques) kutatási igazgatója. 1988-tól az Európai AIDS-kutatási Szövetség igazgatótanácsának elnöke. Az UNESCO égisze alatt az AIDS kutatására és megelőzésére 1993-ban létrehozott nemzetközi alapítvány (Fondation mondiale recherche et prévention du SIDA) elnöke. Részt vesz az ENSZ által az AIDS leküzdésére indított közös program (ONUSIDA) munkájában. 1996-tól a Francia Akadémia tagja. 1997-től a New York-i Queens College molekuláris és sejtbiológiai központjának igazgatója.