Jó bornak is kell a cégér: láthatóbbá kell tenni a magyar borokat külföldön

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Magyar Bormarketing Ügynökség (MBÜ) stratégiájában kiemelt hangsúlyt kap a külpiacok erősítése, a magyar borexport növelése, emellett pedig a felelős borfogyasztás előmozdítása. Tavaly a magyar borkivitel 12 százalékkal emelkedett, miközben a globális borexport nyolc százalékkal csökkent – mondta Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos szerdán egy budapesti szakmai konferencián.

2025. 09. 10. 15:24
A Magyar Bormarketing Ügynökség stratégiájában kiemelt hangsúlyt kap a külpiacok erősítése Fotó: MTI/ Kocsis Zoltán

A fiatalok körében is népszerűsítik a felelős borfogyasztást

 

A belföldi piacon a fiatalok megszólítása a cél: az ősszel induló „Tiéd a mérték!” kampány a felelős borfogyasztás üzenetét közvetíti, elsősorban a digitális felületeken. Elmondta, hogy sokat várnak a programtól, amelyben megpróbálják újrapozícionálni a borfogyasztást, mint kultúrát, hagyományt és közösségteremtő erőt. Ezt a célt szolgálja a Borkatedra program is, amely már hét egyetem tíz szakán érhető el, magyar és angol nyelven.

Beszámolt arról is, hogy a Magyar Bormarketing Ügynökség számos kampányt indított, sok rendezvényen, fesztiválon népszerűsítette a magyar borokat, így a Márton-naphoz kapcsolódó Libabőr fesztiválon, vagy zenei fesztiválokon. A bor.hu weboldal pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a szakmai közönség mellett a fogyasztók is értesülhessenek a gasztrokulturális eseményekről – mondta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.