Csörgő gólok

Világverseny döntője, 2-2-es állás. Öt perc huszonhárom másodperc van a mérkőzésből, amikor büntetőhöz jut a litván csapat. A kilencméteres kapuban Orsós Zsolt várja a lövést, a csarnokban pisszenést sem hallani. A litván fiú tizenkét méterről teljes erőből a jobb alsó sarok felé gurítja a labdát. Zsolt hajszálpontosan repül a sarokba és elkapja. A lelátón hatalmas lelkesedés, egy perccel később pedig extázis: Megszereztük a győztes gólt! A pályán három boldog és három elkeseredett ember. Vakok, akár a közönség többsége.

Egy vak embernek nincs túl sok lehetősége a sportra. Úszni, sakkozni, dzsúdózni, tekézni és (némi megszorításokkal) atletizálni tud, s ha akad látó segítőtárs, természetet járhat vagy biciklizhet tandemben. És csörgőlabdázhat – ezt a hallatlan koncentrálást igénylő sportot huszonkét éve űzik Magyarországon. Jelenleg négy felnőtt- és négy utánpótláscsapatot tartanak számon hazánkban, ez közel negyven embert érint. A tizennyolc méter hosszú és kilenc méter széles pályán három ember alkot egy csapatot, a kapu nagysága megegyezik a pálya szélességével. A csörgőkkel teli, közel másfél kilós labdát gurítják, a szabályok szerint a támadók alapvonalától maximum hat méterre földet kell érnie. A védők önfeláldozóan vetődnek a gurulva-pattogva érkező labda útjába, látókat is megszégyenítő gyorsasággal és pontossággal. Óriási a szerepe minden apró zajnak, ezért a közönség lélegzet-visszafojtva figyeli a mérkőzést, amelynek kezdetén a bírók kikapcsoltatják a mobiltelefonokat. Az ünneplés a gólt jelző sípszó után kezdődik, de akkor a focicsapatok törzsszurkolóihoz hasonló tombolással.
A csörgőlabda Európa-bajnokságot minden páratlan évben rendezik. Idén Budapesten, az FTC népligeti kézilabdacsarnokában került rá sor. A múlt hét végén lezajló eseményen nyolc ország válogatottja vett részt. A sportág iránt nagy az érdeklődés: idén a nemzetközi szövetség kénytelen volt bevezetni a csapatok minőségi rangsorolását. 2002-től a páros években a gyengébb országok bajnokságát, vagyis a B és a C liga mérkőzéseit szervezik, ezek győztesei magasabb osztályba jutnak, míg a mostani kullogók visszaminősülnek egy gyengébb csoportba.
A világranglista hatodik helyén levő magyar válogatottat erős ellenfélnek tartották annak ellenére, hogy eddig elmaradtak a komolyabb eredmények. Az Európa-bajnokságra eljöttek a nemrég olimpiai bajnokságot nyerő dánok és az ezüstérmes litvánok is. Szombaton a csoportmérkőzéseket vívták, ezeken 11-5-re megvertük Németországot, 4-0-ra a svédeket, de 8-4-re kikaptunk Litvániától. A középdöntőben, szoros meccsen egy góllal kikaptunk a szlovénoktól, döntetlent játszottunk az olimpiai aranyérmesekkel, s a mindent eldöntő találkozón a finnek ellen a második félidő elején már három nullra vezettünk. Ám ez a sport is olyan, mint a foci: a mérkőzés pontosan a végső sípszóig, vagyis kétszer hét percig tart (amint kimegy a labda a pályáról, megállítják az órát). A magyar csapat túl korán engedett ki, s ez megbosszulta magát, mert alig két perc alatt két gólt is kaptunk. Ekkor semmi nem jött össze, büntetőt hagytunk ki, egymásnak ütköztek a játékosok, támadás helyett oldalvonalon kívülre dobták a labdát. Két másodperccel a vége előtt a finnek támadhattak, egy lepattanó labda háborítatlanul csorgott a gólvonalunk felé, de mielőtt áthaladt volna, megszólalt a véget jelző duda: győztünk és az elődöntőbe kerültünk!
Pálya Róbert, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a csörgőlabda elsősorban mentális sport. A gyorsaság és az állóképesség mellett nagyon kell tudni koncentrálni, hiszen itt a játékosok csakis a fülükre hagyatkozhatnak a sokszor negyven kilométeres óránkénti sebességgel közelítő labda elkapásához. Az edző szerint a finnek elleni mérkőzést magunknak nehezítettük meg, hiszen pályafutása alatt még nem találkozott olyan esettel, amikor a játékos csapattársával ütközött volna.
A piros-fehér-zöld csapat különféle okok miatt csak négy játékossal indult neki a bajnokságnak a lehetséges hat helyett. A keretben egyébként telefonközpont-kezelő, masszőr és két egyetemista kapott helyet. A csörgőlabda a szó szoros értelmében vett csapatsport, hiszen a legnagyobb sztár sem érne sokat egyedül a kilenc méteres kapuban. A válogatott a világversenyek előtt hetente hétszer edz.
A vakok toleránsak: látó ember is tagja lehet a csapatnak. Nem kerülhet jogtalan előnyhöz, mert a mérkőzéseken mindenkinek kötelező egy teljesen átlátszatlan szemüveget viselni. Ezt nagyon szigorúan ellenőrzik a bírók, s ha valaki mérkőzés közben engedély nélkül a szemüvegéhez nyúl, azonnal büntetőt ítélnek a csapat ellen. Egy szem-kéz koordinációhoz szokott látónak esélye sincs a fül-kéz együttdolgozást megszokott vakokkal szemben, ezért ritkán kerül be a csapatba. A mérkőzés alatt csak a játékosok beszélhetnek, a közönség és az edző némaságra van kárhoztatva – utóbbi időkérés esetén szólhat csak a csapatához, félidőnként egyszer. Ennek azért van óriási jelentősége, mert így a játékosok soha nem tudják pontosan, mennyi idő van hátra a mérkőzésből, ahol az utolsó másodpercben is eldőlhet a meccs sorsa.
Külön szót érdemel a többnyire vakokból, rokonokból és barátokból álló közönség: a nem látók is pontosan meg tudják mondani, mikor esett gól, és az a kapu melyik részébe, hogyan jutott be. Óriási a szurkolás, de amikor jelez a bíró, azonnal mély csend telepedik a lelátóra.
Az elődöntőben a magyar csapat 2-1-re győzött a szlovénok ellen, így sikerült visszavágni a középdöntőben elszenvedett vereségért. A döntőt azokkal a litvánokkal vívtuk, akiktől nagyon kikaptunk a csoportban, kevés volt hát az esély. Sikerült a bravúr, mert egy hallatlanul izgalmas mérkőzést követően, amelyen mindkét csapat büntetőt is hárított, sikerült győzni 3-2-re úgy, hogy négy másodperccel a vége előtt a mi kapunk fölé pattant a labda! Ekkor már zsebben volt a győzelem, így nem éltünk a tiltott szemüveg-igazítás miatt nekünk ítélt büntetővel, ehelyett a pályán levő három játékos koronaként a feje fölött tartotta a labdát a mérkőzés végéig. Jól tették, hiszen a magyar csörgőlabdacsapat még sohasem nyert világversenyt.
A győzelmet követő örömmámorban arra is volt idő, hogy megöleljék egymást az ellenfél játékosaival. Mert itt – ellentétben sok, látóknak rendezett sporteseménnyel – csak a mérkőzés időtartama alatt ellenfelek a játékosok, előtte-utána igazi segítőtársai egymásnak.