Disznóságok

Csak gratulálni lehet annak a vaddisznónak, amelyik csütörtökön hajnalban – több kilométer tempózás után – a Lágymányosi hídnál partot érve Szigetszentmiklós irányába kocogott, maga mögött hagyva mintegy ötven kipróbált rendőrt, akik ezek után föladták az üldözést.
A stramm vadkan (esetleg nőstény) a Parlamenttel szemben, a Batthyány tér környékén került a rendőrség látószögébe, szép komótosan ballagott a rakparton (talán nosztalgiázott, talán csak a fejét szellőztette), amikor az ügyeletes járőr előbb megállásra szólította, majd futva próbálta bekeríteni – sikertelenül. A célszemély (mármint a disznó) ezek után belevetette magát a Dunába, majd átúszott Pestre. A kifulladt budai rendőrök itt átadták az üldözést a pestieknek, akik nemsokára szintén kimerültek, akárcsak a lőszerkészletük. Nevezett vaddisznó hamarosan partra cuppogott, s az elkeseredett belügyi kommandó szeme láttára elballagott a híres szigetszentmiklósi makkos fele.
Nagyjából ugyanebben az időben jó harminc kilométerrel odább is ropogtak a fegyverek, de ott nem a rendőrök lőttek, hanem a maffiózók, és nem vaddisznóra, hanem pénzszállító autóra. Azonkívül ők el is találták a célt (meg a pénzt is elvitték) – szemben a BRFK említett vadászaival. Eltérés az is, hogy a rendőrség utóbbi esetben nem mondott le az üldözésről (lapzártakor még üldöznek) – itt ugyanis igazi, de legalábbis nagy disznókat kellene nyakon csípni.
Hogy a két esemény között van-e bármiféle kapcsolat, úgy értem, maguk a rabló disznók küldték volna az említett vaddisznót a Batthyány térre, hogy kössön le rendőri erőket, míg ők pénzt lopnak, nem látszik valószínűnek. A közös a két esetben csak a disznóság.
Nekem egyébként a vaddisznó volt a szimpatikusabb. Mindig kedveltem a karakán röfiket.
Le a rablókkal! I love, röfi!