Informatika a XXI. századi irányításban

Az integrált vállalatirányítási informatikai rendszer fogalma érdekes átalakuláson megy keresztül. Eredetileg azt akartuk vele hangsúlyozni, hogy a — Magyarországon PC-bázison, máshol inkább nagy vagy középgépes környezetben kialakult — különálló nyilvántartások, könyvelői programok helyét egyre inkább mindent együtt kezelő — integrált — ügyviteli rendszerek foglalják el. Vagyis olyanok, amelyekben találkoznak a megrendelések a számlákkal, a beszerzések a raktárkészlettel és így tovább. Ezeket a programokat angol betűszóval ERP-nek, vállalati erőforrás-tervezőnek nevezik. A magyar név tehát az ügyviteli információ kezelésének módjára, az angol pedig a felhasználásra, az informatikai feldolgozás céljára utal. A feladatot a kettő együtt írja le a legjobban: az elérhető legtöbb információ integrált kezelése a virtuális térben azért, hogy a valósban elérhessük a lehető legnagyobb nyereséget. Ahhoz, hogy a mai helyzetet megértsük, érdemes röviden áttekinteni, hogyan jut el egy vállalat az ERP bevezetéséig.

A garázstól a beolvadásig
Minden vállalkozásnak megvan a maga életciklusa. Valaki belefog valamibe, az beindul, veszik, a cég nő, esetleg újabb tevékenységek jönnek az eredetihez, és egyszer csak eljut odáig, hogy az alapító már nem tudja fejben és zsebből intézni a dolgokat, mert nem látja át a helyzetet — a folyamatokat még csak-csak, de az aktívumok és passzívumok heti, napi alakulását már bajosan. Előbb-utóbb megszűnik az a paradicsomi állapot, hogy elég csak egy főkönyvet vezetni — számítógéppel vagy anélkül, külső könyvelővel vagy belső könyveléssel —, és egymás után megjelennek a cégnél a különféle számítógépes nyilvántartások. Egy raktári program, egy készlet- vagy egy rendelés-nyilvántartás és így tovább. Ez segít valamit, de ha a cég tovább nő, és már mindenre van program, akkor bekövetkezik a káosz: kiderül, hogy a gyors döntésekhez szükséges információk kideríthetetlenek, a nyilvántartások konszolidációja, a bennük lévő adatok egyeztetése hetekig tart, s mire mondani lehet valamit a november 11-i helyzetről, addigra már december van.
Szerencse, hogy ez csak a hőskorban volt így. Az első nehézségek láttán megindult a lázas programozási munka, a termelésirányítási rendszerek szállítói sorra elkészítették a pénzügyi modulokat, a pénzügyi rendszert fejlesztő szoftverházak a valós világ áttekintéséhez szükséges nyilvántartásokat, és eggyel magasabb szinten segítettek ügyfeleiknek a konszolidációban. Így alakult ki az integrált vállalatirányítási rendszer mára elfogadottá vált koncepciója. Ami azt jelenti, hogy ma már a gyors növekedésben lévő cég tulajdonosa — ha észnél van — nem kényszerül rá, hogy egymással köszönő viszonyban is alig lévő nyilvántartásokkal kísérletezzen. A széles választékból könnyen talál magának egy olyan — akár hazai fejlesztésű, akár nagy nemzetközi piaci hátteret felmutató — moduláris felépítésű ERP-t, amelynek — ha az élet szorításának engedve és anyagi helyzetének megfelelően — moduljait sorra megveszi, előbb-utóbb integrált vállalatirányítási rendszere lesz. A kínálat nagyon széles. Nem csak a piacvezető, a legnagyobb bevételt felmutató SAP és sokféle importált társa, de nem is csak a nagyvállalati fizetőképességhez igazított tudású magyar fejlesztésű Libra vagy Infosys van a piacon, hanem például a Cobra vagy a Vektor és társaik.
Az ERP tehát ennyi: egyetlen közös adatbázis köré szerveződnek, a közösen használt adatokat egyformán használják az integrált ügyviteli, termelésszervezési, -irányítási rendszer moduljai. A tervezést és a költségek kézbentartását pedig jól segíti az áttekintő adatokat produkáló controlling modul. A fejlődés azonban nem áll meg, bár a vállalkozás fejlődése lassul, a növekedési görbe laposodik, és a tulajdonos(ok)nak már van idejük a tépelődésre: hogyan tovább. Ez az a pillanat, amikor kiderül, hogy szépek a nyilvántartások, gyönyörűek a táblák, a különféle jelentések, de most már jó lenne a folyamatokat is figyelgetni, a változásokat észre-, a lehetséges válaszokat számba venni. Nagy szerencse, ha a kiválasztott és megvásárolt egyszerűbb ERP fejlesztői időközben kifejlesztettek újabb modulokat, megoldották legalább az adatok csatlakoztatását, átadását valamelyik nagy elemző rendszernek. Ha nem, akkor érdemes lépni egyet, és áttérni egy többet tudó rendszerre. Vagy eladni a céget, és automatikusan átvenni a vevőnél már bevezetett ERP-t.
Irányítástól a tervezésig
Vezetői információs rendszer, adatbányászat, OLAP, információs tárház — ezek azok a bűvszavak, amelyekkel a hol csak egyszerű átlag-, netán szórásszámítást, hol még egy regressziós trendvizsgálatot meghaladó sokdimenziós matematikai statisztikai elemzéseket, netán idősor-analízist, területi adatok számítógépes térképre rajzolását elvégezni képes összetett rendszereket illetni szokták a szállítók. Ezek hozzávétele a virtuális vállalat — vagyis a valós folyamatok kibertérbe való teljes leképezése — megvalósításának egyik iránya. A fejlettebb országokban ez a hozzávétel már nagyjából-egészéből lezajlott, nemcsak a kínálat szintjén, de a közepes és a nagy vállalatokén is. A világnak azon a felén mostanában már a következő konszolidációs szint az, ami előtérbe került.
Az ERP a vállalat irányításának, a vállalati életének az ügyviteli oldalát fedi le, és ha csak ennyiből állna egy szervezet élete, működése, akkor nehéz világ várna a szoftveresekre. Szerencsére nem ez a helyzet, vannak még az integráción kívül maradt — pontosabban azon kívül is megoldható — területek. Például az új, a világhálós, telefonos és egyéb értékesítési megoldások, vagy a CRM, az ügyfélkezelés. E területek bevonására kétféle megoldás kínálkozik. Az egyiket a legnagyobb ERP-gyártók ajánlják: amint felmerül egy új ötlet az összefoglalóan mondjuk e-businessnek nevezhető területen, gyorsan kifejlesztenek hozzá egy modult. A másik — hosszú távon gyümölcsözőbbnek tetsző — megoldás viszont a közvetítőszoftver. Ahhoz ugyanis, hogy egy szervezet életének számítógépes leképezésében az adatok konszolidáltak legyenek, nem feltétlenül van szükség arra, hogy mindenki egyetlen közös adatbázist használjon. Az is jó, ha sok kisebb, de célorientált adatbázis van, de a kezelőprogramok tudnak egymásról, folyamatosan értesítik egymást a változásokról. Ennek azonban hálózati és számítási-kapacitási előfeltételei vannak, s azok csak a legutóbbi időkben teremtődtek meg. De megteremtődtek, és a közvetítőrendszerek megkezdték hódító útjukat.
Metaadatbázis
Már régen kitalálták a nagy adatrendszerek kezelésére a metaadatbázist. Azt az adattárat, amelyben nem az adatok, hanem az őket leíró információ van. Mit tehet például egy egészségügyi kormányzat, ha meg akarja oldani, hogy a polgárról, mikor valamilyen betegséggel bekerül egy kórházba, az ottani kezelőorvos minden adathoz — a teljes anamnézishez — gyorsan hozzá tudjon férni. Felvehet például kölcsönt a Világbanktól arra, hogy abból minden kórházban, rendelőben kiépüljön egy egységes betegnyilvántartás, amelyben aztán gyorsan mozoghatnak az adatok. A kölcsön megvolt, egységes rendszer nincs. A másik lehetséges megoldás, hogy minden polgár kap a nyakába egy intelligens kártyát, amin minden előzmény rajta van, és a mentőtől kezdve a legkisebb falu orvosi rendelőjéig mindenhol ott hozzá az író-olvasó egység. Talán Csehországban pár éve elindult egy ilyen projekt, nem tudni, hol tartanak, de egyelőre ez sincs. A harmadik, és a központi kormányzatnak a legkisebb pénzébe kerülő, a legkevesebb fejfájást okozó megoldás a metaadatbázis és az arra épülő közvetítőprogramok rendszere. Minden rendelőben, kórházban olyan betegnyilvántartást vásárolnak, amilyet akarnak, mindössze néhány alapfeltételnek kell eleget tenniük:
— A rendszer legyen folyamatosan elérhető az interneten érkező, egységes formátumban érkező kérdések — és elérhetetlen az illetéktelen behatolók — számára.
— Legyen valahol egy adatbázis — ez a metaadatbázis —, ahol nyilvántartják, hogy a polgárnak hol, melyik rendelő vagy kórház rendszerében vannak adatai.
A kulcs ebben a szisztémában a metaadatbázis. Abból derül ki, hogy honnan lehet gyorsan megtudni, a polgárnak milyen a vércsoportja vagy milyen gyógyszerekre érzékeny és így tovább. Lehetnek persze alapadatok — például éppen a vércsoport —, amik közvetlenül a metaadatbázisban vannak elhelyezve, de még ez sem kötelező. Példánkban, az egészségügyi rendszerben ezt akár törvényi szinten is szabályozni lehet: központi adatok ezek és ezek, mindent mást helyben tartanak nyilván.
Adatcsere a nyilvántartásokkal
Az országos egészségügyi metaadatbázis tehát mutatókat tartalmaz ahhoz, hogy ha egy orvos mindent tudni szeretne egy betegéről, amit valaha orvoskollégái összeírtak, azt honnan tudja összeszedni. Nem ő maga kézzel, hanem a programjával. Ami egyáltalán nem egyszerű feladat. Gondoljuk csak el, van egy magyar orvos, akinél megjelenik egy afrikai beteg, akinek, mondjuk, szuahéli az anyanyelve. Hogy fogják egymást megérteni? Csak úgy, ha szereznek egy tolmácsot, vagy ha találnak egy közös nyelvet, amit mind a ketten elég jól beszélnek ahhoz, hogy a beteg mindent el tudjon mondani az orvosnak, amire neki szüksége van ahhoz, hogy felelősséggel kezelni tudja. A programokkal is így van. Az orvos programja csak akkor fog hozzájutni a beteg — az országban itt-ott letett — adataihoz, ha meg tudja magát értetni az adatbázis-kezelőkkel. Erre valók a közvetítőrendszerek, amelyek alapvetően két — esetleg három — részből állnak. Van egy kliensoldali rész, ez az orvos rendelkezésére álló program, amely az orvos kérdését egy protokoll, egy előírás szerint megírja. Van egy kiszolgálóoldali rész, amely fogadja a kliensoldali üzeneteket, és a metaadatbázisra támaszkodva szétküldi azokat a megfelelő helyekre, illetve fogadja az onnan beérkező válaszokat, és átadja a kérdezőnek. A harmadik — esetleg meglévő — összetevő, az integrációs bróker vagy diszpécser szintén a kiszolgálói oldalon van, de ott nem egyszerűen közvetít, hanem értelmez is. Az egészségügyi példánál maradva — ami nem feltétlenül tipikus, valamivel jobb példa erre a Kelernél működő rendszer — az integráló kiszolgálói program megvizsgálja a kérdést, és csak oda küldi el, ahol lehet releváns adat.
A világ — legalábbis az informatika világa — a különféle vállalati, igazgatási, egészségügyi, pénzforgalmi és még ki tudja milyen adatrendszerek integrációja felé halad. Ezt az integrációt meg lehet valósítani az ERP-rendszerek kiterjesztésével — legalábbis mintha sokan erre, mindennek az integrált vállalatirányítási rendszerbe való beágyazására törekednének —, és meg lehet oldani metaadatbázisok felállításával, közvetítőrendszerek beállításával. Az utóbbi legnagyobb előnye a teljes nyitottság: ha egy új nyilvántartás gondolata felmerül, azt a többi program változtatása nélkül meg lehet valósítani, és amikor kész, az integrációja egyetlen lépésből áll: a metaadatbázisba való bejegyzéséből vagy a közvetítőrendszer integrációs összetevőjének való bemutatásából.
MIT MONDANAK A KUTATÁSI JELENTÉSEK?
Több jelentésből álló áttekintést tett hozzáférhetővé a sajtó számára az alkalmazásintegrációs (AIM) piac várható alakulásáról nemrég az amerikai Gartner Dataquest piackutató. Joanne Correia, a terület szakértője szerint az AIM, vagyis a közvetítő és metaadatbázis-rendszerek piaca az 1999. és 2000. évi berobbanáshoz képest az idén és jövőre valamivel lassabban, de továbbra is az átlagot erősen meghaladóan bővül.
Nagy AIM-szállító a magyar piacon legismertebb IBM mellett még a TIBCO Software, a webMethods, a Mercator Software, a Vitria Technology és a SeeBeyond Technology, illetve elsősorban NetWare környezetben a DirXML rendszerrel a Novell. Joanne Correia, illetve a Gartner Dataquest adatai szerint az integrációs bróker — a harmadik összetevő — eladásában az IBM, a TIBCO, a webMethods és a Sybase-féle New Era of Networks jeleskedett az utóbbi két évben.
Az üzletközi internetes kereskedelem (B2B), a portálok (EIP), az üzleti folyamatok figyelése (BPM; business processing monitoring) és az üzleti aktivitás figyelése (BAM; business activity monitoring) arra fogja késztetni a szoftverházakat, hogy változtassanak a közvetítőrendszer szolgáltatásain és csomagolásán. Az alkalmazáskiszolgálók, portálok és integrációs brókerek részben öszszeolvadnak egy újfajta e-business-platformban. Ezt a funkcionalitást hosted szolgáltatásként is kínálni fogják a szoftverkapcsoló és integrációkezelők. Ez utóbbiak képesek lesznek a világhálós szolgáltatások, a hagyományos integrációs követelmények és az újonnan előkerülő üzleti követelmények kézbentartására. A konszolidált közvetítőrendszer legalább kétféle csomagolásban jelenik meg a piacon: egyik formája tartalmazni fogja az alkalmazáskiszolgálót az új, általános célú üzleti logika számára, a másik viszont külön lesz eladva az alkalmazáskiszolgálótól (azzal az intencióval, hogy egy integrációs gerincet ad, ami operációsrendszer- és alkalmazáskiszolgáló-semleges). Ez a fejlődés oda vezet, hogy a következő néhány évben újra kell definiálni a közvetítőrendszert. A Gartner Dataquest előrejelzéseiben mindkettőre az integrációs bróker kifejezést használja.
Ami a következő évek fejlődését és különösen a világhálós alkalmazások közötti kommunikációt illeti, kritikus a szabványok követése és a szolgáltatás minőségének alakulása. Az XML dokumentum például átengedhető a tűzfalon, és könnyű lefordítani a tartalmát a belső rendszer számára, miáltal a belső rendszerek anélkül tudnak a világhálón át kommunikálni, hogy felfednék belső működésüket a kandi szemek előtt.
Sok nagy szoftverház is próbál betörni a közvetítőrendszerek piacára. Például az Oracle, a Siemens, a Fujitsu, az iPlanet (Sun Microsystems), az IONA Technologies, a J.D. Edwards és a Baan. ők elsősorban saját vevőik között érhetnek el sikereket, de tudni kell, hogy az alkalmazásintegráció egy széles és mély terep, ahol nem elég csak egyvalamiben jónak lenni.
ÉRTÉKPAPÍR-KERESKEDELEM ÜZENETKEZELŐ DISZPÉCSERREL
A Kelernél, a központi elszámoló rendszerháznál nagyon sok programmal dolgoznak, s azoknak egymással is együtt kell működniök, egyre többször valós időben. Rajtuk keresztül mozognak a különféle értékpapír-eladások, -vásárlások, -lekötések, gyakorlatilag minden tőzsdei művelet. Nemcsak Magyarországon belül, de a nemzetközi értékpiacon is. A nemzetközi kapcsolatokban tehát tekintettel kell lenniük az időeltolódásra és a helyi szabályozásokra, mert más algoritmus szerint számolnak el, mondjuk, Olaszországban, mint Spanyolországban. Az ügyfél viszont ugyanolyan garantált, garancialapokkal biztosított, védett tranzakciót vár, mintha saját országában maradna.
Vannak nemzetközi elszámolóházak, de ahhoz, hogy a Kelernél biztonságban érezzék magukat, mögéjük kell látni, ismerni kell a helyi piaci viszonyokat. Mindez komoly összetettséget, rengeteg adatot, konverziók sorozatát, sok-sok értelmezést igényel. A Kelerben száznál több féle üzleti esemény kezelését vállalják, és ezeket egyre több országgal kell bonyolítani, ami azt jelenti, hogy sokezerféleképpen kell eljárnia a számítógépes rendszernek. Ráadásul egyetlen megbízás teljesítése is akár hat-nyolc számítógépes, a SWIFT-en, a nemzetközi biztonságos adatátviteli rendszeren keresztül végrehajtott tranzakcióval járhat. Ebben, tranzakciók sorozatában gondolkodva jutottak el Kis György és munkatársai 1999-ben addig, hogy nem egy monstre programmal fedik le ezt a rengeteg esetet, hanem minden egyes művelethez készítenek egy eljárást, és a megbízás teljesítéséhez a tranzakciók kiválasztását, megfelelő sorrendben való végrehajtását egy adatközvetítő rendszerre, integrációs brókerre bízzák. Így jutottak el az MQSerieshez, az Integrátorhoz. Egy üzenetelemző, konvertáló, modellezőrendszert gondoltak ki, aminél nem kell attól félni, hogy ha az éppen érvényes algoritmusokat beleprogramozzák, akkor egy idő után semmi mással nem foglalkoznak, mint a folyamatos karbantartással, módosítgatással, felülvizsgálattal, dokumentálással, átláthatósággal.
Az üzenetkezelést az üzleti logikával akarták összepárosítani. Egy termékben kerestek mindent, arra is figyelve, hogy az a rendszer mióta létezik, mennyi a fejlesztők tapasztalata. Szerencséjük volt, mire alapos megfontolás után kiválasztották a NEON-t, azt időközben az IBM Integrátor néven beillesztette az MQSeries mellé, és így az IBM Magyarország felvállalta az egész feladatot, együtt az üzleti logikát és a közvetítőrendszert. A két évnél tovább tartó kivitelezési munka eredményeként létrejött, világszínvonalú IT-környezetben több mint tizenöt létfontosságú rendszer működik együtt valós időben.
Létrehoztak egy diszpécsert, ami az alkalmazásból induló tranzakciót a megfelelő helyre irányítja. Ha jön egy új feladat, vagy egy tranzakció elintézési módja megváltozik, akkor a változtatás vagy az új művelet beillesztése nem borítja fel az egészet, hanem csak átstrukturálja. Bármikor fel lehet venni új szolgáltatást, hiszen a megfelelő modulokat csak az MQSeries — újabban WebSphere — Integrátornak kell bemutatni, és már működik is ott, úgy és akkor, amikor kell.
Nemcsak a Kelernek volt szerencséje az IBM-mel, az IBM-nek is a Kelerrel, hiszen idén az amerikai eAI Journal (e-Business and Application Integration Journal) ezt a rendszert találta 2001-ben a legjobb alkalmazásintegrációs megoldásnak. Ahogy az indoklásban írták, a megoldás különféle rendszereket integrál, és költséghatékonyság, valamint versenyképesség szempontjából jelentős üzleti előnyhöz juttatja a Kelert.