Levélhullás

Nekem az avar füstje jelenti az őszt. A leveleknek, a gallyaknak az a fanyar, édeskés, andalító illata, amely jelzi, hogy vége a vénasszonyok nyarának, és jönnek a csípős, ködös hajnalok, reggelek. Budának ezen a környékén, a Svábhegyen a jól ismert füstszag ritka vendég. Az új otthont foglalók jelentős része már csak sima pázsitra, fenyőkre, dísznövényekre vágyik, ezekkel ültette magát körbe, a levélhullás a kertekben csak elvétve látható. Pedig itt valamikor, nem is olyan régen még a szilva-, a dió-, az alma-, a sárgabarack- és a körtefa volt az uralkodó növényzet. Ma ezt nem szeretik, a permetezés, a gereblyézés a ház- és kerttulajdonosoknak csak gondot és sok munkát jelent.
Az ősz megmutatja igazi arcát a Normafának és a János-hegynek is. Áttekinthetőbb lett minden. Fentről letekintve a Harang-völgybe, bár szemet nyugtató a még maradék, a fogyó erdő sokszínűsége, a bordó, a sárga, a zöld, a rozsdásbarna és a pasztellszínek megszámlálhatatlan árnyalata, de egyre inkább látható, ahogyan a Mátyás király úttól felfelé a szaporodó háztömbök, új divatú kastélyok átrajzolják a valamikori nyugodt természeti tájat.
A normafai síháznál felállított székely kapuba vésett mondatok pedig elgondolkodtathatják a vándort:
Ember a kapufél
Nem akar kizárni
Arra szolgál csak,
Hogy itt kell bejárni.
Nos, ez a kapu ablakot nyit Makkosmária és Budakeszi felé. Két évtized óta az elmúlt hónapokban ismét rendbe tették a fővárosiak e leginkább kedvelt kirándulóhelyet. Újrafestették az útjelzőket, murvával szórták le a sétálóutakat, a vad aljnövényzetet kivágták, újraépítették a tornapályákat, új ötletekkel gazdagították a kocogóknak, a mozogni vágyóknak a János-hegyig húzódó ösvényeket. De gondoltak azokra is, akik meg szeretnék ismerni e táj természeti világát. Az egyetemi lejtőhöz vezető útvonalon kétszáz méterenként ismertetőtáblákat állítottak fel az itt található ehető gombákról, a nagy őzlábgombáról, az óriás- pöfetegről, de részletes leírást olvashatunk a mérges gombákról, a gyilkos galócáról, a nagy döggombáról vagy a párducgalócáról. Ugyanígy megtudhatjuk, hogy milyen madarak szállnak ágról ágra, a hosszú farkú őszapó, a barátposzáta, avagy a csuszka. Sajnos ritkán láthatjuk már errefelé a karvalyt, a vörösvércsét, pedig néhány évtizede ez a vidék még kedvenc tartózkodási helyük volt a ragadozó madaraknak. Az előretörő civilizáció, a rohamos építkezések szűkítették vadászterületüket, táplálékláncukat. Az őshonos kocsánytalan tölgy, a bükk is fogyóban van, mivel a több száz éves fákat a több évtizede tartó – gyanítom – tervszerűtlen erdőirtás és maga a természet is megtizedelte. Makk híján e környék vaddisznói távolabbi tájakra vándoroltak. Most azért mégis érzékelhető valami változás, mert új facsemetéket ültetnek, pótolják, mentik, ami még menthető. Az Anna-rét régi játszóparkját felújították. Újra ott vannak a fahinták, a famászókák, a kis faházak, a fapadok. Reménykedjünk, hogy ott is marad a gyerekek örömére. Reménykedjünk, hogy nem fedezzük fel majd újra, mint húsz évvel ezelőtt, a kis gyermekpadokat, hintákat, falovacskákat valamelyik közeli vagy távoli magánkertben.