Miközben menekültinvázióra és humanitárius katasztrófára számít a világ, tart a küzdelem a terrorizmus, a globális terrorizmus ellen. S ez a küzdelem összefogást feltételez. Vannak is erre törekvések, ám ezek – úgy tűnik – egyelőre nem többek szép szavaknál. Az amerikaiak és európaiak – vagyis amerikai és európai rendőri és titkosszolgálati szervek – széles körű kooperációjának eleddig még csak kevés jele mutatkozott. Pedig az új célok érdekében már egy új, speciális egységet is létrehoztak az európai rendőri együttműködés, az Europol keretein belül Hágában.
A hágai irodákban azonban mindmostanáig csupán Belgium egy szem szakértője foglalta el irodáját. Az Europol tagállamai azonban, ha embereiket még nem is, de az információkat már kezdik küldözgetni. Ehhez a különleges terroristaellenes egységhez a tagállamok titkosszolgálatai is delegálnak majd szakértőket.
Willy Bruggemann, az Europol helyettes vezetője szerint ez, mármint a titkosszolgálati együttműködésnek ez a formája, abszolút újdonság. Bár – teszi hozzá – van némi gond a titkosszolgálati kooperációval. Német földön ugyanis az alkotmányvédő hivatalnak kell döntenie erről, s hírek szerint a német titkosszolgálatok még nem készültek fel erre a kihívásra.
Martin Schulz, az Európai Parlament német szociáldemokrata képviselője szerint a titkosszolgálatoknál is új szellemiségre lesz – lenne – igény.
– A kommunizmus és a hidegháború idején alkalmazott technikákra és stratégiákra már nincs szükség – mondja a szociáldemokrata politikus. – Most sokkal inkább olyan ügynökhálózat kiépítésére kellene koncentrálni, amely képes a lehető legkorábban felderíteni, honnan is érkezhet fenyegetés. S mindenekelőtt olyan emberekre van szükség, akik képesek megismerni az olyan új veszélyforrásokat, mint például az iszlám…
Különös, bár érthető, hogy a veszélyt sokan – szeptember 11-e, azaz a New York-i és washingtoni terrorakciók óta különösen sokan – a mozlimokban, sőt alkalmasint magában az iszlám vallásban vélik felfedezni. S különösen az Európában élő mozlim közösségekben.
Mintegy huszonötmilliónyi muzulmán vallású ember él vén kontinensünkön, s ez a szám megváltoztatni látszik Európa jellegét is. A francia földön, Németországban, Nagy-Britanniában, Itáliában vagy éppenséggel Belgiumban és a skandináv államokban élő muzulmán közösségek szeptember 11-e óta úgymond láthatóbbakká váltak nem mozlim honfitársaik számára. Azaz sokkal inkább árgus szemmel lesik őket, mint korábban. Ez érthető. De megérthető az európai mozlimok aggodalma is, nehogy azonosítsák őket a terroristákkal.
Szerencsére mostanáig, néhány kivételtől eltekintve, kevés erőszakos incidens történt mozlimok ellen. Ebben része van az európai vezetők bölcsességének és az európai mozlimok tisztes reagálásának egyaránt. Az európai mozlimok vezetői szinte azonnal elítélték az Amerika elleni terrorakciókat; bár azóta, hogy Amerika megindította támadásait Afganisztán ellen, jóval szkeptikusabbakká váltak…
A legaggodalmasabbak a brit mozlimok. Közülük sokaknak vannak kapcsolatai vagy rokonai Pakisztánban vagy Afganisztánban. S Európa kevés számú véres incidense is brit földön zajlott le. Az elmúlt hetekben Manchesterben, pontosabban Manchester egyik külvárosában voltak összecsapások. Véres összecsapások. A helyi mozlim közösség boltjait gyújtották fel, s hiába siettek a rendőrök, már késő volt. Égett a külváros. A suhancok az amerikai terrorakciók elkövetőire hivatkoztak, amikor „büntetőakciókat” indítottak manchesteri honfitársaik ellen.
Lángokban állna a békés brit modell? – fogalmazgatják a kérdést sokan a manchesteri vérengzés óta.
Eddig valóban békés volt ez a modell: a britek is békében éltek és Allah gyermekei is. Cromwell hazájában ugyanis bárki megtelepedhet, bárki állampolgár lehet anélkül, hogy fel kellene adnia identitását. Az Egyesült Királyságban más modell szerint szerveződik a társadalom, mint például francia földön: itt nem kell asszimilálódni.
Cat Stevens, a legendás popénekes – aki a hetvenes évek végén tért át mozlim hitre, s azóta Juszuf Iszlam néven él és alkot – például Londonban Korán-iskolákat és iszlám segélyszervezeteket finanszíroz.
Az iskolákban – mármint az iszlám iskolákban – egyébként mostanság gyakran szoronganak a kisdiákok. Ok nélkül persze. De a tanárok is aggódnak.
Az egyik ilyen londoni iskolában Abdullah Trevathan igazgató arról beszél: a napokban pszichológusok segítségét kellett kérniük, hogy néhány, sokkhatást elszenvedett gyermeknek segítsenek:
– Tudni való, hogy a gyermekek gyakran éreznek bűntudatot, még a legegyszerűbb családi viták vagy a szülők válása után is – mondja Trevathan igazgató. – Önmagukat teszik felelőssé, ok nélkül. Érthető hát, ha most attól tartunk, nehogy kicsiny muzulmánokként feltegyék maguknak a kérdést: vajon én is felelős vagyok ezekért a tragikus eseményekért?!
Persze már előfordultak kínos esetek; az például, hogy gyermekeiket iskolába kísérő mozlim szülőket inzultáltak az utcán. Pedig hát sem ezeknek az iskoláknak, sem ezeknek a családoknak az égvilágon semmi közük sincs a New Yorkban és Washingtonban pusztító terroristák halált hozó ideológiájához.
– Azok egy más világhoz, s egy másik valláshoz tartoznak – mondja erre Abdullah Trevathan.
London főmecsetének, a Regent’s parki nagymecsetnek az imámja, Anasz Abu Sadej ugyancsak ezen a véleményen van. S hozzáteszi:
– Minden muzulmánnak, minden igazhívőnek el kell ítélnie az Amerikában bekövetkezett tragédiát. Sok ország fiai estek ott áldozatul, nem csak amerikaiak. S ne feledjük: muzulmánok százai is meghaltak a Világkereskedelmi Központban. Legalább hétszáz mozlim lelte halálát az ikertornyokban. Ezért is reméljük hát, hogy összefog az egész világ, hogy véget vessünk ezeknek a rémségeknek…
A franciaországi Marseille főmuftijának, Szoheib Bensejknek a nyilatkozatát szinte mindenki idézi:
– Sajnálom, hogy Bin Laden alakját ennyire felnagyítják, hiszen ez azzal a kockázattal jár, hogy idealizálják, és sok fiatal mozlim, aki társadalmi és gazdasági kirekesztettségben él, vezérként tekinthet majd rá. S nagy a veszély, hogy ez az őrült hőssé válhat sokak szemében.
A mecsetek árnyékában persze születhetnek, újjászülethetnek radikális gondolatok és terrorista tervek. Végül is Amerikában az FBI egy olyan algériai mozlim fiatalembert hallgat ki gyanúsítottként, aki francia földön élt és egy londoni mecsetet látogatott; Párizsban a terrorizmus leküzdésével foglalatoskodó speciális egység bírája francia algériai szélsőségesek által létrehozott hálózat ügyében kutakodik; s ne feledjük: az egyik repülőgép-merénylő, Mohamed Atta is Hamburgban élt, és ott is tervelte ki három barátjával együtt a gyilkos akciót.
Európának és mérsékelt mozlimjainak hát ébereknek kell lenniük. Igaz, nem lesz ez olyan nehéz; hiszen ők vannak többségben. S nyilván a mozlimok is egyetértenek a német kancellárral, Gerhard Schröderrel, aki a minap úgy fogalmazott: nem a civilizációk háborújáról van most szó, hanem háborúról a civilizációért.
Ezt a civilizációt – beleértve az amerikai civilizációt is – nem feltétlenül kívülről fenyegeti veszély. Példa erre az anthraxügy. Rögvest és azonnal Oszama bin Ladenéket és az iszlám szélsőségeseket gyanúsították meg ezzel is. Vagyis a lépfene-baktérium terjesztésével. A napokban azonban az FBI és a CIA is azt a feltételezését hozta nyilvánosságra, hogy „minden egyetlen belső forrás irányába mutat”. Vagyis lehetséges, hogy amerikai szélsőjobboldali csoportok, fegyveres milíciák állnak a háttérben.
Ugyanez volt a helyzet az 1995-ös oklahomai robbantáskor is.
1995 nyara: Oklahoma City, a csöndes, középnyugati városka megdöbben, amikor egy óriási robbantás lerombolja a szövetségi hivatal épületét. Százhatvannyolcan halnak meg, köztük gyermekek. Sokan azonnal külföldi terroristákra gyanakszanak, s muzulmán csoportokat vádolnak meg. Csakhogy – megint sokak megdöbbenésére – a két letartóztatott: amerikai. Timothy McVeigh és Terry Nichols, a két „jómadár” fegyveres csoportokkal, úgynevezett milíciákkal is kapcsolatban állt. Amerika ekkor figyelt fel a milíciákra, amelyek csaknem valamennyi szövetségi államban ott serénykednek.
McVeight az idén ki is végezték, Nichols pedig élete végéig börtönben ül majd. Ám a kormányellenes milíciák nem tűntek el velük.
De kik is ezek a szélsőséges milicisták és mit akarnak?
Amerikában az úgynevezett hagyományos szélsőségesek visszaszorulóban vannak, csakhogy a Ku-Klux-Klan és a bőrfejűek helyébe épp ezek a fegyveres milíciák lépnek. Taglétszámukat tizenötezerre becsülik, ám saját vezetőik szerint ennél jóval többen, tízszer ennyien vannak. Tagjaikat nem a társadalom pereméről toborozzák. Tisztes egzisztenciával rendelkező, középosztálybeli fehérek. Van munkájuk, otthonuk és gyermekeik, iskolázottak, és biztos gyökereik vannak abban a közösségben, ahol élnek. Egyszóval: nem olyanok, mint ahogy a bűnözőket általában elképzeljük.
Kormányellenesek, nem tetszik nekik, hogy az amerikai történelem az individualizmus felé halad. Nem bíznak a központi hatalomban, mert az szerintük túlságosan is messzire ment el, szinte minden tekintetben: a jogalkotásban, a környezetvédelemben, az adóztatás, a tulajdon védelme és a fegyvertartási jog terén egyaránt. Ez ellen tiltakoznak, s ahogyan ők fogalmaznak: az alapító atyák puritán tanításaihoz akarnának visszatérni. Csoportjaik általában kicsik, szétszórtak, ám összeköti őket a vélt szabadság és a fegyvertartási jog feltétlen tisztelete, és persze az internet: a milíciák egymástól függetlenül szerveződnek, de az internet jelentősen megkönnyíti számukra a kapcsolattartást és a tagtoborzást. Amely egyébként illegális.
Szinte mindenütt ott vannak és hallatják a hangjukat. Elkocognak például úgynevezett túlélő kiállításokra is, ahol a központi kormányzat elleni tevékenységüket reklámozzák és videókat mutatnak be. Ám mindmáig megválaszolatlan a kérdés: valóban veszélyesek ezek a fegyveres csoportok, vagy mozgalmuk esetleg kifulladóban van? Tény, hogy egyre több az olyan milicista, aki immár bíróságon tanúskodik egykori társai ellen.
De az is igaz: mindmáig keringenek olyan videóik is, melyeknek tanúsága szerint változatlanul fegyverkeznek, gyakorlatoznak, készülődnek. Vagy legalábbis ezzel hetvenkednek.
Vajon eljön-e számukra a harc órája? S ha igen, kik ellen?
Ars Sacra Fesztivál
Remény és művészet a 19. Ars Sacra fesztiválon
