Kérem a cigányságot, hogy a jövő évi választások során ne adja el magát, hiszen szavazatainknak nagy súlya lesz – jelentette ki Szajkó Béla. Hozzátette: az utolsó esély reményében össze kell fogni, így talán bekerülhetnek a képviselőik a parlamentbe. Szajkó ezt azért tartja fontosnak, mert megítélése szerint az előző nyolc évben a cigány kisebbségi önkormányzat semmit nem tett a 800 ezerre tehető magyarországi cigányságért.
– Attól tartok, hogy ha a cigányság képviselői helyett a MIÉP kerül a parlamentbe, a romákat gettósítani fogják – mondta lapunknak az elnök. Szerinte a romák jelenlegi kedvezőtlen helyzetén egyik párt sem akar igazán segíteni, csupán a szavazataikra van szükség négyévente. – Állításomat bizonyítja az is, hogy a mostani nagygyűlésre meghívtuk Horn Gyula exminiszterelnököt és Lendvai Ildikót, az MSZP alelnökét, ám más elfoglaltságra hivatkozva lemondták a találkozót – fogalmazott Szajkó. Mint mondta: már többször próbálták meghívni más pártok – így a Fidesz – képviselőit is, de ez idáig nem sikerült elérniük, hogy megjelenjenek. Jász-Nagykun-Szolnok megyei nagygyűlésükre meghívták Pokorni Zoltánt, a Fidesz elnökét. A politikus külföldi útjára hivatkozva kimentette magát. Kövér László alelnök szintén nem tett eleget korábbi meghívásuknak.
A párt elnöke a nagygyűlésen programjuk legfontosabb elemeként a cigányságnak biztosított munkalehetőségek megteremtését említette. Kijelentette: a cigányok tudnak dolgozni, de ha nem hagyják őket, akkor nem tudnak mit tenni. – Ha bejutunk a parlamentbe, akkor a párt a cigányság munkavállalását azzal a javaslattal segítené, hogy minden olyan nagyvállalatnak, nagyvállalkozónak, amely romákat foglalkoztat, adjanak egy-két évre adókedvezményt. Szeretnénk elérni, hogy a roma családokat ne a gyermekek tartsák el az utánuk járó családi pótlékból, hanem a felnőttek – szögezte le az MRÖP elnöke.
– Szajkó Béla az OCÖ-re vonatkozó kijelentéseiből arra lehet következtetni, hogy az elnök nem ismeri a kisebbségi törvényt – reagált az MRÖP elnökének szavaira Osztojkán Béla, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) alelnöke. Mint mondta: az OCÖ-nek mindössze a kisebbségi kultúra ápolására, megőrzésére van jogosítványa, ám időnként kénytelen beleavatkozni a politikai ügyekbe, döntésekbe is. Hozzátette: jelenleg Magyarországon az etnikai pártoknak nincs esélyük a parlamentbe kerülésre. Szerinte szükségtelen a kisebbségek parlamenti képviselete, hiszen előbb a megfelelő oktatási és munkahely-teremtési rendszert kellene kiépíteni, amely által a romák valóban fel tudnának zárkózni a többségi társadalom tagjaihoz.
***
Cigány referatúra az agrárprogramokhoz. Az idén 378 pályázat érkezett az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) területfejlesztési bizottságához, ezek közül húsz nem felelt meg a pályázati kiírásoknak. Az OCÖ-hoz beérkezett kiírásnak azért nem felelt meg a húsz pályázó anyaga, mert 15 települési önkormányzat önállóan és nem a kisebbségi önkormányzattal közösen nyújtotta be a pályázatot. Ugyanezt a hibát követte el – vagyis egyedül pályázott – öt kisebbségi önkormányzat is – közölte szombaton egy kunmadarasi roma fórumon Kökény Kálmán, az OCÖ képviselője. – Mivel a cigányság körében nagy az érdeklődés az agrárprogramok iránt, a kialakított támogatási rendszerhez igazodva jövőre bevezetjük az alapkiegészítő támogatást – mondta Miklóssy Endre, a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca szakmai főtanácsadója. A jövő év elején – ha a tárca hozzájárul – előreláthatólag bevezetik a térségi cigány referatúrarendszert, amelyben cigány szakemberek segítik, kísérik majd figyelemmel a fejlesztési programokat – közölte. A referatúrák létrehozását kormányrendelet írja elő: eszerint meg kell oldani a romák szakmai érdekképviseletét helyi szinten is.
Nyáron sem áll le a szociális gyermekétkeztetés, mutatjuk a részleteket
