„TÁMASZKODJATOK BÁTRAN A LEVEGŐRE”

ZSUGORODJ ŐSZI LEVÉL HÁT!
Zsugorodj, rettentő világ!
az égről hideg sziszeg le
és rozsdás, merev füvekre
ejtik árnyuk a vadlibák

TŰHEGYEN FOROG, AKI ÉL
s a mi békénk, az se egyéb,
mint egy lekonyult szárny, mely ráalél
Fityeg.
Fityegünk.
Temetőnk sincs

AZ ÉG A FÖLDIG ÉR!
vonulj a hallgatag erdők felé,
komisz jövőd úgyis kísér

ZUHANÁS, MIBEN SZÁLLNI KELL
sebesség és égtájak nélkül

MINT HOLTRASEBZETT ŐZEKÉ
halott arcodra sávokat
a hulló bombák árnya von

ILYEN LEHET EGY KERUB VERDESÉSE
Fénylünk… mint egy katonatemető

A HÉJA FEKETE KÖRT ÍR AZ ÉGRE FEL
fölriad az udvar és sápadt port emel

VALAHOL RETTENETES CSÖND VAN
Effele gravitálunk

MINDEN FÖLFELÉ NÉZ, KINYÍLNAK
A SZEMEK
a dúc két léce közt a könnyű toll remeg

AKÁR EGY KÍSÉRLETI ÁLLAT
menetel, menetel a levegőben

FALTÓL ABLAKIG EGY BARNA
PILLANAT
s eltűnik nyomtalan

KIBONTANAK EGY RONGYOSLÁDÁT
lemérik, hány kiló egy hattyú

A VILÁG ÚJ HÁBORÚBA FORDUL,
ÉHES
felhő falja föl egén az enyhe kéket

DECEMBER HŐJE, NYARAK JÉGVERÉSE
drótvégre csomózott madár

SÖTÉTEDIK. HALÁLOS KÖRT RÖPÜL
KÖRÖTTEM
egy elkésett szőke méh.
Járkálj csak, halálraítélt!

„NEM GONDOLTAK A RÓZSAKERTRE,
ÉS ELKÖVETTÉK,
AMIT NEM SZABAD
Ezentúl üldözöttek lesznek
és magányosak, mint egy lepkegyűjtő.
Üveg alá kerülnek valahányan…”