BEVALLOTTAM: A NAPLEMENTÉT SVÁJCBAN
Nem lett volna szabad – vallja (illetve gyónja) a most november 27-én lett 80 éves, de már 20 éve hogy halott, Pilinszky János.
A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD
– írta (ugye) József Attila, akihez a magyar költők közül a legközelebb érezte magát Pilinszky.
BEÍGÉRTEM AZ „UK-MUK-FUK HERCEGET” KARÁCSONYRA
AZ UNOKÁIMNAK
(Mert hogy jövök én ahhoz, hogy e két géniusz álmaihoz mérjem a magam mesefelajánlását…)
NAPLEMENTÉT SVÁJCBAN TEHÁT NEM ÍGÉRHETEK
de Franciaországban is csak A nap születését. De ezt is Pilinszky „elírta” előlem, akinek varázslatos tolla a mesék birodalmának kapuját is megnyitotta… (A nap születése című mesegyűjteményével.)
ITT – EBBEN – A GYERMEKOLVASÓKRA GONDOLVA,
NEM AZ ELVONTSÁG
hanem az érzékletes mélység lép előtérbe… (Úgy szeretném már elkezdeni Uk-Muk-Fuk herceg mesémet.)
TERMÉSZETESEN FOGALMAM SINCS MÉG, MIRŐL IS SZÓLJON MAJD UNOKÁIMNAK A MESE
A tündéreket, a manókat és villiket – mint a legtöbb gyerek – annak idején én sem szíveltem. És Kosztolányi se. Mégis a mindenséggel (de nem a mindenséghez méricskélek.) Törekedni lehet… kell!
S AZUTÁN VISSZAHUPPANHATOK MÁR MEGNYUGODVA (MEGÁLLAPODVA) AZ ÉN SZERÉNYEBB UK… (MINTHA MÁR EMLÍTETTEM…)
A mesecím megvan… most már többször is… ebben az újságcikkben. Már az adventi időktől kartávolságnyira… (szívközelben… de, így már majdnem szentimentális lesz…) A karácsonyi valóságban meg érzem, hogy dehogyis majd pont erről az Uk… vagy, hogy hívják… méghogy hercegről meséljek! Ki hallott már ilyet! (Az unokák se.)
INKÁBB EGY TIGRISRŐL MESÉLEK, AMELYIK KISZÖKÖTT AZ ÁLLATKERTBŐL
Fölszállt a földalattira, mint jegycsaló utazott, a kalauzt és ellenőrt pedig, aki a jegyet követelte, fölfalta a táskájával és jegycsiptető vasával együtt. (Ez az „archaikusabb” nyelv már több, mint gyanús… mármint eredete.)
UGY-E FÁJT? HÁT NE KIABÁLJ
– Laczi te, Hallod-e? –
Hunyjunk szemet, hogy nem csak fenti mese, de szinte minden itt lopkovitz? S az enyémről… – valami Uk-ról… – most már egy Muk(k)ot se…?
(talán jövő héten)
KARÁCSONYKOR MEG VIGYÁZNOM KELL MAJD
A DÉL-FRANCIAORSZÁGI GYEREKSZOBÁBAN
nehogy elefánt legyek a törékenylelkűek porcelánboltjában. Igaz, edzettek lettek, amióta egy elefántbébi születését is a tv már egyenesbe’ közvetíti… (A legújabb amerikai „ember klónozást” meg pont karácsony előttre időzítik…)
MÉG ELMONDOM: A GÉP SIMOGAT – PANTOMIMEMET
Alulról fölfelé kell a fület, robotember-programozottan… Tavalyelőtt nagy sikerem volt, mikor a szeretet elgépiesedését „jövőképként” előrevetítettem az unoka-utódoknak. Ilyen szaggatott mozdulatokkal és monoton hanggal kísérve emelődaruként mozgó karomat. (Szenvtelen, rezzenéstelen fapofával, tépett, könyökben behajlított, merev, kihűlt kézfejjel smirgliztem vissza-visszatérő pótcselekvésként izzó-vörösre a gyerekfüleket.)
S ők csalhatatlanul azonnal ráéreztek erre a pokoli jövőveszélyre, illetve ezt maguktól gyerekegészségesen elhessegetve, a humorát fogták, az egyre érzéketlenebb világ stílusparódiáját.
ARNOLD A BÁLNAEVŐ – MEG MAJD JÖVŐ SZOMBAT REGGELRE
„Jogállamban a pénz a fegyver”.
Kissé pácolva persze, lazán, omlettszerűen füstölve… (Ha Uk-Muk-Fuk herceg fogadja őkelmét palotájában, pincsivel.)
BEVALLOTTAM A NAPLEMENTÉT…
A nyugat alkonyát? (Nem mese ez, gyermek.) Végkifejlet?
Magam talán középre állok.
Talán este van. Talán alkonyat.
Egy bizonyos: későre jár
„Ahol pedig nő a veszély, KÖZELEDIK A MEGMENTŐ!”
Napi sudoku
