Az izraeli turisztikai miniszté-rium, az El Al izraeli légitársaság és a Hit Gyülekezete által közösen szervezett Izrael napja című rendezvényen Németh Sándor vezetőlelkész elmondta: a gyülekezetnek 1996-ban csaknem ötezer tagja vett részt Jeruzsálemben Izrael ünnepén. Mint fogalmazott, ők abban érdekeltek, hogy a két ország közötti jó kapcsolat megmaradjon és erősödjön. Kijelentette: több okból is érdemes Izraelbe utazni. Az utazás költsége valójában nem is kiadás, hanem befektetés. A XXI. század bonyolult vallási és etnikai konfliktusait csak az képes megérteni, aki erről Jeruzsálemben, első kézből szerez ismereteket. Németh Sándor szerint a magyar–izraeli viszonyt súlyosan megterheli az, hogy Magyarországon jelen van egy agreszszív nacionalizmust képviselő csoportosulás. Hozzátette: mi sokakkal együtt Izraelt a jövő kulcsának tartjuk. Ha Magyarország Izrael mellé áll, akkor meggyőződésem, hogy áldással fog járni – mondta Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető pásztora. A konferencián Judith Varnai Shorer, Izrael magyarországi nagykövete felkérte a Hit Gyülekezetének tagjait, hogy január 17-én a Mazsihisszal és a magyarországi zsidó szervezetekkel együtt közösen ünnepeljék a pesti gettó felszabadulásának 57. évfordulóját.
Speciális Kormányinfó lesz holnap, nagy bejelentések várhatók
