Hamarosan kivehetik részüket a főváros életének irányításából a volt NDK egyégpártjának sokat bírált örökösei. A PDS és a szociáldemokraták között megkezdődtek a szenátus megalakítását célzó tárgyalások. Az SPD már az október 21-én lezajlott választások előtt komolyan foglalkozott a vörös-vörös koalíció lehetőségével, de a kancellár, Gerhard Schröder taktikai meggondolásokból azt a tanácsot adta a berlini szociáldemokratáknak, próbáljanak létrehozni egy úgynevezett közlekedésilámpa-szövetséget a Zöldek meg a szabad demokraták bevonásával. A kísérlet bukásának győztese egyedül Georg Gysi. A hajdani kommunista egységpárt utódszervezete – huszonhárom százalékos eredménnyel a város második legerősebb politikai ereje – ennek megfelelően hihetetlen önbizalommal tekint az SPD-vel folytatandó tárgyalások elé. Így a népszerűtlen takarékossági intézkedésekből például a PDS csak részben hajlandó kivenni a részét.
Helyretette a HVG vezérigazgatóját Orbán Viktor
