Ha erre a parlamenti ciklusra már nem is zárul le, hama-rosan befejeződik a munkahelyi baleset-biztosítás rendszerének kidolgozása – hangzott el tegnap az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szervezésében lezajlott kétnapos, a rendszer kidolgozásáról szóló, konferenciát követő sajtótájékoztatón. Oberfrank Ferenc, az OEP főigazgatója egyebek között bejelentette: Mikola Istvántól úgy értesült, hogy a munkahelyi egészségbiztosítás szerepel az Egészségügyi Minisztérium cselekvési tervében, amely nemsokára a kormány asztalára kerül. Elhangzott: a baleset-biztosítási rendszer bevezetésének ütemét vélhetőleg nem befolyásolják a politikai viszonyok. Mind a kormánypárti, mind pedig az ellenzéki pártok programjában megtalálható ugyanis a kérdés gyors rendezésére vonatkozó rész.
Kameniczky István, az OEP főigazgató-helyettese kiemelte: a tervek szerint a munkáltatók a munkahelyi egészségkárosodás kockázatával arányosan fizetnek majd járulékot. Ez valószínűleg az ilyen hatások csökkentését vonja maga után. A munkavállalókat pedig nem terheli majd járulékfizetési kötelezettség a baleset-biztosítási rendszer bevezetésével. Az ágazat az Országos Egészségbiztosítási Pénztáron belül működik majd.
Speciális Kormányinfó lesz holnap, nagy bejelentések várhatók
