Az idén nem lesz orvostüntetés

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) továbbra sem támogatja a december 18-án az Országgyűlés elé kerülő kórháztörvényt. Az idén már nem demonstrálnak az orvosok, de jövőre az utcára mehetnek, hogy egy tíz éve húzódó ügy részeként a betegellátás minőségének javítását kérjék a kormánytól – nyilatkozta lapunknak Gyenes Géza, a kamara főtitkára.

Varga Attila
2001. 12. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy látja a 440 küldött 53 százaléka, hogy a kórháztörvény életbelépését követően nem várható érdemi javulás az egészségügyben, harminc százalékuk bízik a kedvező változásban és 17 százalék pedig nem tudja megítélni a törvény hatását – derült ki a MOK szombati küldöttgyűlésén készített véleményfelmérésből. Az orvosok közel kétharmada sztrájkolna az egészségügyi helyzet javításáért – derült ki mintegy ezer orvoskamarai tag véleményének ismeretében – nyilatkozta lapunknak Gyenes Géza, a MOK főtitkára. Mint ismeretes, a szakmai érdekképviselet mind a negyvenezer tagjához eljuttatott egy kérdőívet, de azok egy része a Magyar Orvos szaklap terjesztése miatt még nem érkezett el az érintettekhez. Ezer kérdőív kiértékelése már elég nagy szám ahhoz, hogy meg lehessen ítélni az orvostársadalom véleményét – szögezte la a főtitkár, hozzátéve, hogy december végéig megtörténik az összes beérkező kérdőív kiértékelése. Sztrájkra az eddigi adatok szerint az orvosok 61 százaléka lenne hajlandó, az országos aláírásgyűjtő ak-cióban pedig 82 százalékuk venne részt – szögezte le Gyenes Géza. Az orvosok az egészségügy konszolidációja érdekében demonstrálnának. Azt szeretnék elérni, hogy kormányzati tartalékpénzekből, majd egy esetleges egészségügyi pótköltségvetés forintjaiból már 2002-ben megkezdődjön ez a kedvező folyamat.
Gyenes Géza elmondta: a Magyar Orvosi Kamara nem szeretne az ellenzéki politika eszköze lenni, az egészségügyi dolgozók csupán egy tíz éve húzódó ügy végére szeretnének pontot tenni. Véleményük szerint az egészségügy helyzete szakmai szempontból nem tartható fenn tovább a jelenlegi finanszírozással, ezért az esetleges demonstrációjuk egy orvosi segélykiáltás lenne a betegellátásért. Mint mondta, jövő év elején visszatérnek a sztrájk, illetve az utcai demonstráció kérdésére, s ezt csak akkor tartják majd meg, ha az nem veszélyezteti az egészségügyi ellátást, és országos ügyeleti rendszert alakítanak ki az esetleges tiltakozás időtartamára.
Az intézményi átalakításról szóló törvény tervezetét korábbi állásfoglalása értelmében nem támogatja a Magyar Orvosi Kamara. A törvénytervezet több módosító indítványát már elfogadta az Országgyűlés szakbizottsága, és december 18-án hoz a jogszabállyal kapcsolatban döntést az Országgyűlés. Mikola István egészségügyi miniszter szerint az egészségügyi rendszer jelenlegi formájában elnyeli a befektetett pénzeket, ezért mielőbb szükséges a kórháztörvény elfogadása, amely kerettörvényként előírja majd azt is, hogy miként nem lehet privatizálni az egészségügyben. A kerettörvényt hét miniszteri rendelet egészíti majd ki, amelyek szakmai előkészítése már megkezdődött az Egészségügyi Minisztériumban.
Mint kiderült, az orvosi kamara a kórházi konszolidáció megvalósításának jövő évi elkezdését sürgetné a demonstrációk alkalmával. Az Egészségügyi Minisztériumban már elkészült a konszolidáció első vázlatának terve, amely szerint 2003-ban kezdődne, és több éven át tartana ez az ötszázmilliárd forint befektetést igénylő folyamat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.