Az SZDSZ az utcán is kampányolt

Hírösszefoglaló
2001. 12. 31. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy óriásplakát leleplezésével kormány- és stílusváltást sürgetett az SZDSZ tegnap a fővárosi Nyugati téren, közvetlenül a „Hysteria 2002” elnevezésű szilveszteri mulatságot beharangozó színpad mellett. A Válts stílust! Válts kormányt! jelmondatot tartalmazó, Tessék választani 2002 feliratú plakát egyik felén az a – korábban néhány újság lapján már bemutatott – fotó szerepelt, amelyen egy idős asszony hajol Orbán Viktor miniszterelnök keze fölé, a másik felén pedig Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke készül kezet csókolni egy nőnek. A miniszterelnöki fotóra utalva Magyar Bálint ügyvivő úgy fogalmazott: a legkisebb fiú elindul Alcsútdobozról, és mielőtt a Sándor-palotába érne – a herendi porcelánok, a hernyóselyemmel bevont falak és a milliókat érő kandeláberek közé –, találkozik egy öreg nénivel, majd megszólal: öreganyám, szerencséd, hogy kezet csókoltál. – Ennek a stílusnak véget kell vetni – jelentette ki. A politikus az 1998-as ígéreteket sorolva nagyotmondónak nevezte a kormányt. Jelezte, hogy a 7 százalékos GDP-növekedés az idén a 4 százalékot sem éri el, és szerinte az egészségügyi dolgozóknak ígért 400 százalékos béremelés helyett soha nem látott válságban van az ágazat. Úgy vélekedett, hogy délibábokat kerget a kormány, amikor a 2012-es olimpia megrendezéséről beszél, illetve amikor azt hangoztatja, hogy Magyarország 15 év múlva eléri Franciaország és Nagy-Britannia szintjét.
Fodor Gábor ügyvivő azt hangsúlyozta, hogy 2002-ben le fogják váltani a jelenlegi kormányt. Szerinte „azért kell mennie az Orbán-kormánynak, mert hazudtak, rombolták a politikai kultúrát és szembefordultak a szabadsággal”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.